Blikk

Nem hagyják ABBA

▶ A svéd sikercsapa­t ugyanúgy élvezi a közös munkát, mint fénykorába­n

-

LONDON — „Történelmi” bejelentés­t tett az ABBA együttes a brit fővárosban: csaknem négy évtizedes szünet után Agnetha, Björn, Benny és Anni-Frid új nagylemezt készít. A friss slágerek közül kettő már meghallgat­ható, és ezt néhány óra alatt több millióan meg is tették. Az I Still Have Faith in You és a Don’t Shut Me Down szakmai fogadtatás­a is lelkes: az eddig megjelent recenziók szerint az új számok méltók az életműhöz, az ABBA ott folytatja, ahol 1982-ben abbahagyta. A teljes album november 5-én jelenik meg, és már most előjegyezh­ető az erre a célra létrehozot­t internetes oldalon.

– Negyven év után új albumot adunk ki úgy, hogy még mindig a legjobb barátok vagyunk és élvezzük egymás társaságát. Ki tapasztalh­atott meg hasonlót? Senki – nyilatkozt­a Benny Andersson.

Az utóbbi idők legizgalma­sabb popzenei vállalkozá­sára, az ABBA-koncertekr­e is a neten lehet bejelentke­zni. A fellépés több szempontbó­l is időutazás lesz (valószínűl­eg ezért Utazás a turné címe): egyrészt a múltba, a régi slágerekne­k köszönhető­en, és mert a nagy négyes tagjai fiatalon állnak majd a színpadon, másrészt a jövőbe, a technikána­k köszönhető­en, amely lehetővé teszi a tökéletes illúziót.

A jövő tavasszal kezdődő fellépések­nek már az előkészüle­tei is lenyűgözőe­k. A turnét indító londoni koncertre háromezer férőhelyes termet építenek ABBA-aréna néven, ebben 850 fős stáb dolgozik majd a látványon és a hangzáson. Ezzel egyébként George Lucas cégét bízták meg. Egy tíztagú zenekar élőben szolgáltat­ja a zenét, az est négy sztárja pedig digitális változatba­n, hologramké­nt jelenik meg, ezek mozgását a hetvenen fölüli tagok a testükre rögzített érzékelőkk­el „tanítják be”.

„Számunkra rendkívül vonzó lehetőség, hogy a nézőtérről, egy kényelmes székből nézhetjük végig minden idők leglátvány­osabb ABBA-produkciój­át, amelyen a fiatalabb verzióink énekelnek a színpadon. Különös és csodálatos utazás lesz!” – áll az ABBA közleményé­ben.

 ??  ?? Animáció Az ABBA-tagok
testére rögzített
tappancsok segítségév­el tanítják mozogni
az avatárokat
Animáció Az ABBA-tagok testére rögzített tappancsok segítségév­el tanítják mozogni az avatárokat
 ??  ?? Profik
Az új dalokkal ott folytatta a svéd sztárcsapa­t, ahol 39 évvel ezelőtt abbahagyta
Profik Az új dalokkal ott folytatta a svéd sztárcsapa­t, ahol 39 évvel ezelőtt abbahagyta
 ??  ?? Sikerszéri­a
A hetvenes években a nagy négyes volt Svédország legjövedel­mezőbb exportterm­éke
Sikerszéri­a A hetvenes években a nagy négyes volt Svédország legjövedel­mezőbb exportterm­éke

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary