Young G eljegyezte Norinát
BUDAPEST — Young G, azaz Béci eljegyezte barátnőjét és egyben gyermeke édesanyját, Norinát. A hírről a rapper párja számolt be Instagramoldalán egy fotóval.
„Már nemcsak anyuka vagyok, hanem menyasszony is” – kezdte posztját Norina, majd elmondta, nem is sejtette, hogy párja lánykérésre készül. „Felvezetett egy szobába, azt mondta, levehetem a kendőm, és amikor kinyitottam a szemem, ő letérdelt, mindenhol virágszirmok, a kedvenc zenénk és a kedvenc pezsgőnk, és hát megkérdezte, leszek-e a felesége. Természetesen igent mondtam! Összeborulva sírtunk, és arról beszéltünk, milyen szerencsések vagyunk, hogy egymásra találtunk, és milyen csodás közös gyermekünk született!” – írta a fotóhoz.