Becsületbeli ügy
▶ Lapzártánk után Albániában játszott a gárda, szerdán Andorra következik
ELBASAN — Az angolok elleni múlt csütörtöki 4-0-s vereség után ki kell(ett) egyenesednie, és meg kell(ett) mutatnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, hogy az elmúlt időszak jó eredményei nem véletlenek voltak. A mieink (lapzártánk után) Albániában léptek pályára, jövő szerdán pedig Andorrát fogadják világbajnoki selejtezőn.
– A történelemnek nincs nagy jelentősége egy-egy mérkőzés előtt, ezt tapasztalhattam akkor is, amikor szembesültem azzal, hogy az Anglia elleni összecsapás után sokan elfelejtették, mi is volt az Európa-bajnokságon. Ezért megállapítható, a futballban kizárólag a jelenen és a jövőn van a hangsúly – mondta Marco Rossi, a nemzeti gárda olasz szövetségi kapitánya.
A szakember is tisztában volt vele, hogy az angolokkal szembeni 0-4 után győzelmekre van szükség. Az jól látszik, hogy az Európabajnoki ezüstérmes Anglia szinte bizonyosan megnyeri az I csoportot. Nem marad más célja a lapzártakor harmadik válogatottunknak, mint megpróbálni megkaparintani a második pozíciót, vagy a Nemzetek Ligájában kiharcolni a folytatás lehetőségét. Merthogy az „ezüstérmesek” résztvevői lesznek a pótselejtezőknek, s hozzájuk társulnak még ketten: azok az alakulatok, amelyek nem fértek oda az első két helyre a vébéselejtezős csoportjukban, de az NL-eredményeik alapján kapnak még egy esélyt.
– Szerettük volna megmutatni, hogy mit tudunk, de az első gól után szétestünk, sajnos – nyilatkozta Nikolics Nemanja, a Fehérvár támadója az albániai összecsapás előtt. – Ám nem maradt sok időnk bánkódni, az albánoknak és nekünk is kell a három pont, hogy életben maradhasson a remény a vb-re. Győzni akarunk!
Nagy valószínűséggel a november 15-én rendezendő
varsói lengyel–magyar lesz majd a kulcsmeccs: amelyik együttes ott nyer,
szinte borítékolható, hogy másodikként végez és pótselejtezhet.
Kizárhatnák azt az országot, amelynek a szurkolói rasszista megnyilvánulásokat tesznek
Gareth Bale, a walesi fociválogatott szélsője tanácsolta ezt a nemzetközi (FIFA) és az európai (UEFA) szövetségnek