Trendin fordul a kampányra
▶ Élére fésült haj, lezser farmering, napszemüveg – ilyen Orbán Viktor új külseje
BUDAPEST — Új, saját márkalogóval tarolta le az internetet Orbán Viktor miniszterelnök, akinek megjelenése is azt tükrözi: hivatalosan is elindult a kampányidőszak.
A miniszterelnök megújult, fiatalos külsejével és márkalogójával a kötcsei pikniken debütált, amikor Volkswagen kisbuszából kiszállt. Forrásaink szerint a változások nem a véletlenek. A kampányüzemmód az oka annak is, hogy a közösségi médiában vírusszerűen terjed Orbán új logója, a kék háttérből előbújó, a magyar nemzeti lobogó színeiben pompázó V betű.
Nebehaj Vanda marketingszakértő szerint egy logó esetében a betűk, a színek, sőt még a formák is a cég, a politikai párt vagy az adott politikus üzenetét tükrözik.
– Amikor a kezdőbetűvel a személy saját magára utal vissza, az általában azt üzeni, hogy én magam vagyok a brand, velem azonosítják a céget, a pártot, az adott eszmét. Egy emberrel emellett könnyebb bizalmat kialakítani, mint egy párt vagy ideológia felé – magyarázta lapunknak a szakember. Hozzáétette, hogy a márkalogó kiválasztását az üzleti életben is komoly kutatás, tanácskozás előzi meg. Először mindig az üzenetet kell megfogalmazni, mit akarok közvetíteni a fogyasztónak, választónak. Bizonyára mindenki számára ismerősek a
Just do it! vagy a Make America Great Again! mondatok.
– Egy politikai pártnak, politikusnak ugyanígy pontosan meg kell határoznia, kiket akar egységbe tömöríteni, s ehhez milyen formákat, szavakat, kifejezéseket, színeket használ. A Fidesz annak idején ezen szabályok mentén alakította ki a logóját. A karakter- és íráshasználat a lendületességet tükrözte, majd maga a logó idővel úgy konszolidálódott, ahogyan ők. Régen valóságos művészi munkákat láttunk egy-egy logóban, ma viszont már az egyszerű, könnyen megjegyezhető formák jelennek meg – folytatta a szakember, hozzátéve: amikor kész az egységes arculat és üzenet, a weboldaltól kezdve a Facebookon át az Instagramig, mindenhol azt kell használni. Épp ahogyan azt a miniszterelnök esetében is látjuk.
– A logón és a mottón nem célszerű változtatni, mivel az egy pártnak, politikusnak a megbízhatóságát vonná kétségbe – jegyezte meg.
A márkalogó azonban mit sem ér a jó megjelenés nélkül. Élére fésült haj, lezser farmering, napszemüveg – nem a kertvárosi szomszédfiúról van szó, ilyen Orbán Viktor új külseje.
– A politikusok öltözködése elsősorban protokolláris, így a szabályoknak megfelelően nem jelenhet meg például egy egyszerű fehér pólóban, farmerban a Parlamentben – vélekedett Schreiter Lilla stylist. A kevésbé hivatalos eseményeken már lezserebben is öltözködhetnek a politikusok. – Ilyenkor véleményem szerint közelebb szeretnének kerülni az átlagemberhez, közvetlenebb és barátibb hatást keltenek például egy feltűrt ingujjal – jegyezte meg Schreiter Lilla, hozzátéve: Orbán Viktor új fotóit látva a miniszterelnök sokkal jobban néz ki, mint korábban. A gyűrött nadrágnak, az előnytelen színű és szabású ingnek nyoma sincs. A stílusváltás mögött vélhetően tudatosság rejtőzik.