Összeomlott a válogatott
▶ Támadásban és védekezésben is teljesen csődöt mondott a gárda a két vb-selejtezőn
BUDAPEST — Mi történt a magyar labdarúgó-válogatottal két hónap alatt? Ez a kérdés foglalkoztatja a nemzeti csapat szurkolóit. Júniusban a drukkerek még hősként ünnepelték az együttes tagjait, akik minden várakozást felülmúlva, szenzációsan teljesítettek a részben hazai Európa-bajnokságon. A kontinenstornán a portugálok ellen (0-3) tisztesen helytálló, a vb-győztes franciákkal 1-1-et játszó, a németekkel 2-2-re végző nemzeti csapat kilátástalan futballt mutatott be a legutóbbi két meccsén. A mieink az angolok elleni 4-0-s hazai kudarc után idegenben Albániától is kikaptak 1-0-ra, így pont nélkül zárták a legutóbbi két világbajnoki selejtezőjüket.
A szerdai, Andorra elleni találkozóra készülő csapat Marco Rossi kapitánnyal korábban rendre szét tudta zilálni az esélyesebb gárdák támadójátékát, míg hozta a kötelező sikereket a gyengébbek ellen. A két legutóbbi meccsen egyik sem sikerüt. Joggal merül fel a kérdés, mi okozhatta mindezt?
– Régen játszott olyan meccset a válogatott, amelyen egyértelmű elvárás volt, hogy győznie kell. Ennek a terhét Albániában láthatóan nem tudtuk elviselni. Nem birtokoltuk a labdát, nem voltunk elég agresszívak – vélekedett Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitány.
Esterházy Márton, aki tagja volt a legutóbb, 1986-ban a világbajnokságon szerepelt válogatottnak, úgy véli, a vb-re jutásra eleve kevés esély volt.
– Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ebből a csoportból reális esélyünk van a továbbjutásra. Helyén kell kezelni a válogatott erejét. Az Eb-n óriási bravúrt mutatott be a csapat, bőven a tudása felett teljesített. A legutóbbi két meccsen nagyon komoly egyéni hibákat követtek el a játékosok – magyarázta a volt focista.
A csapat kétarcúságára az is
magyarázat lehet, hogy a gárda a 2016-os Eb-hez hasonlóan nyáron 35 napot tudott együtt készülni, míg a vb-selejtezőkre csak pár nap jutott.
Ráadásul Marco Rossi egyik meccsen sem játszhatott alapcsapatával. Loic Nego, Nagy Ádám, Lovrencsics Gergő az angolok ellen, Szalai Ádám és Schäfer András pedig Albániában hiányzott. A magyar gárda pedig annyira nem jó, hogy ezt el tudja viselni...
– Ezúttal is vállalom a felelősséget a döntéseimért. Ez a két vereség ébresztőt jelent. Ugyanakkor még nem ért véget az álom. Azért dolgozunk, hogy a hátralévő feladatokat és kihívásokat sikerrel teljesítsük – fogalmazott Rossi kapitány a vereségek után.
Sztárok? Nekünk egyelőre csak egy Lewandowskink van
Paulo Sousa, a lengyel fociválogatott kapitánya hasonlította össze csapatát a szerdai ellenféllel, az angol együttessel