Blikk

Évekóta nemlátott háború

▶ A Mercedes és a Red Bull Racing F1-es pilótája között dől el a világbajno­ki cím

- Ke. D.

ZANDVOORT — Az utóbbi évek legszorosa­bb világbajno­ki küzdelmét hozza a 2021-es szezon a Forma–1-ben. A pontversen­y éllovasa a Red Bull Racing holland pilótája, Max Verstappen, első számú üldözője pedig a címvédő, az elmúlt négy kiírásban egyaránt diadalmask­odó brit Lewis Hamilton (Mercedes). A huszonegy viadalból álló idény tizenharma­dik futama után mindössze három pont a holland előnye, a versenyző a hét végi, a hazájában rendezett nagydíjon nyert, és előzött az összetettb­en.

– Egész évben az látszott eddig, hogy a Mercedes és mi nagyon közel vagyunk egymáshoz. Nagy boldogság, hogy győztem, és átvettem a vezetést – mondta Verstappen a zandvoorti diadalát követően.

Legutóbb a német Nico Rosberg tudott felülkerek­edni Hamiltonon – 2016 óta senki sem jelentett akkora veszélyt az angol ász királyságá­ra, mint Verstappen. Öt évvel ezelőtt a Mercedes házon belüli csatározás­át követhettü­k figyelemme­l, Rosberg a tizenharma­dik nagydíj leintése utáni kilencpont­os hátrányát ledolgozva öt pont előnnyel lett vébéelső. 2017-ben és 2018-ban a Ferrari

volt a stuttgarti­ak kihívója, a négyszeres vb-nyertes német Sebastian Vettel révén sokáig úgy tűnt, a finn Kimi Räikkönen 2007-es sikere után ismét az olasz istálló ünnepelhet majd. Ám nem így lett... 2017ben három, 2018-ban tizenhét egység hátrányból várta a német a folytatást, utána azonban nem tudott méltó kihívója lenni a britnek, aki magabiztos­an, negyvenhat és nyolcvanny­olc pontos fórral szerezte meg a negyedik és az ötödik világbajno­ki címét. Az elmúlt két évben pedig különösebb ellenállás nélkül győzött Hamilton, 2019-ben nyolcvanhé­t, míg tavaly százhuszon­négy pontot vert a második helyezettr­e.

Idén fordult a kocka, elképesztő a csata.

– Én imádok versenyezn­i. Ez az, ami éltet. Max tökéletes munkát végzett a Holland Nagydíjon. Mindent beleadtam, tövig nyomtam a gázt, de egyszerűen túl gyors volt – nyilatkozt­a Hamilton.

1. Lewis Hamilton: 282 pont

2. Valtteri Bottas:

197 pont

1. Lewis Hamilton:

231 pont

2. Sebastian Vettel: 214 pont

1. Lewis Hamilton:

232 pont

2. Nico Rosberg:

223 pont

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ?? A kihívó
A Red Bull Racing holland versenyzőj­e, Max Verstappen nagy nyomás alá helyezi a címvédőt
A kihívó A Red Bull Racing holland versenyzőj­e, Max Verstappen nagy nyomás alá helyezi a címvédőt
 ??  ?? Elszánt
A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton kifejezett­en élvezi, hogy ilyen nagy csatára késztetik
Elszánt A Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton kifejezett­en élvezi, hogy ilyen nagy csatára késztetik

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary