„Inkább a halál,
mint az iskola” ▶Gábor sosem szólt vissza senkinek, de belül nagyon bántotta a sok megaláztatás
VAJA — Kétségbeesetten kereste családja azt a vajai fiút, aki hétfőn reggel tűnt el. A 16 éves Tisza Gábor iskolába indult, ám oda már nem érkezett meg. Édesanyja, Lovas Edina szerint a tini eltűnésében közrejátszhatott, hogy a sulijában folyamatosan szekálták az osztálytársai.
– Gábor számára a megtestesült pokol volt az iskola – állítja Edina, akinek gyermeke csak nemrég mondta el a rendszeres piszkálásokat. – Az utóbbi időben kezdtem el gyanakodni, hogy problémái vannak, hiszen megváltozott a viselkedése, nem akart elmenni itthonról, feszült és ideges volt. Csak nemrég tudtam meg, a tanévnyitó előtt, hogy mi történik valójában. Nehezen, de végül elmondta, hogy cikizik, piszkálják, durva szavakkal bántják. Én azt sem zárom ki, hogy fizikailag is érte bántalmazás, ugyanakkor ezt tagadta. Úgy sejtem, azért szálltak rá, mert visszahúzódó, csendes gyerek, nem nagyon szól vissza senkinek. A bántásokat lányoktól és fiúktól egyaránt tűrte. Volt egy olyan kijelentése, hogy inkább a halál, mint az iskola – mesélte lapunknak aggódó hangon Edina.
Az anyuka – érthető módon – alig aludt, amióta fia eltűnt. Gábor hétfő reggel 7 órakor csak annyit mondott, „majd jövök”, de hiába várták haza. Utoljára reggel fél 8-kor látták Vaja településen. Annyi biztos: az iskolába tartó buszra már nem szállt fel.
– Gábor nem egy bőbeszédű, nem tárta ki nekünk teljesen a szívét-lelkét, de múlt héten már nem bírta tovább. A lelkemre kötötte, hogy ne szóljak az osztályfőnöknek a bántásokról, mert az ciki, ő majd beszél vele. Amikor múlt hét pénteken hazajött, elmondta, hogy az osztályfőnöke intézkedett. Bevallom, ettől nem nyugodtam meg. Mondtam neki, hogy keressünk másik sulit. Van azonban egy nagyon jó barátja, miatta nem szeretne váltani – folytatta szomorúan Edina, hozzátéve: bár fia mobilja kicseng, nem veszi fel a telefont.
A család már szólt Gábor eltűnéséről az iskolának, a rendőrségnek, és felhívást tettek közzé a közösségi oldalakon is. Kerestük a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumot az ügyben, de nem válaszoltak.
Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint a szóban történő erőszak is alapvetően bántalmazás.
– Általában a fizikai erőszak az, ami elsőre beugrik egy iskolai zaklatásnál, de minden erőszaknak személyiségromboló hatása van – mondta a szakember.
Lapzártánkkor aztán érkezett a szörnyű hír: Gábort holtan találták meg Vaja közelében. Édesanyja a közösségi oldalon azt írta: „Meglett a fiam, de sajnos már túl késő. Meghalt.”