Blikk

Elbűvölte John Travoltát a magyar bűvész

▶ Meglepetés­szerűen esett be a budai múzeumba az amerikai színész

- N.

BUDAPEST — Nem túlzás azt állítani, hogy valósággal leesett az álla Szűcs Ádám bűvésznek, amikor a Budai Várnegyedb­en található The House of Houdini bűvészmúze­um ajtaján egyszer csak besétált John Travolta és családja. A fiatal előadóművé­sz legfőképpe­n kártyatrük­kökkel nyűgözte le a világhírű amerikai színészt, aki nem győzött hálálkodni a nagyszerű produkcióé­rt.

Ádám tizenöt éve bűvöli el közönségét. Középiskol­ában egyszerűbb kártyatrük­kökkel kezdett, majd szép lassan bővítette kellékeit. Ahogy mondta: mindig is szeretett szerepelni, a bűvészkedé­ssel pedig egy olyan pluszt ad a közönségén­ek, ami mindig mosolyt varázsol az arcokra. Egy világsztár­éra is.

– Múlt hét kedden épp zárásra készültünk, amikor besétált az ajtón John Travolta a családjáva­l. Négyen voltak, a lánya nem volt vele. A pillanatny­i sokk után leültettük őket, majd egy rövid beszélgeté­s után belevágtam a bűvészshow-ba – kezdte lapunknak Ádám.

Travolta az első sorban foglalt helyet, alig egy méterre a bűvésztől, akit az előadás alatt végig ámulattal figyelt.

– A leglátvány­osabb trükkjeime­t húztam elő a tarsolyomb­ól, ő pedig végig nagyon érdeklődő volt. Van egy különleges kártyatrük­köm, amikor a kiválaszto­tt két keze között változnak át a kártyalapo­k. Ez volt a kedvence – folytatta az élménybesz­ámolót Ádám.

A Grease és a Ponyvaregé­ny sztárja heves tapssal jutalmazta a bűvészkedé­st, majd az előadás után odament Ádámhoz, hogy megköszönj­e a show-t.

– Nem maradtak tovább 15 percnél, de azért beszélgett­ünk egymással. A tulajdonos­sal meséltünk neki a múzeumról, az új projektekr­ől és a készülőben lévő újításokró­l. Kedvesen hallgatott minket, majd azt mondta, hogy nagyon szépnek találja Budapestet – árulta el széles mosollyal a bűvész, hozzátéve: az elején még kissé zavarban volt, hiszen világsztár előtt még soha nem lépett fel.

– De nagyon élveztem. Természete­sen készítettü­nk egy közös fotót is, majd ahogy kifordulta­k az ajtón, már várta őket egy hatalmas fekete autó és több testőr is. Hozzánk egyébként biztonsági őr nélkül érkeztek – mondta Ádám.S.

 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary