Kislányokat zsarolt az aljas pedofil
GYŐR — Kamasz fiúnak adta ki magát, hogy kislányoktól csaljon ki meztelen képeket egy 43 éves férfi – hárman bedőltek neki, köztük egy kilencéves is.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleményben jelentette be, hogy szexuális erőszakkal, szexuális kényszerítéssel és gyermekpornográfia minősített esetével vádolják azt a férfit, aki 38 éves korában egy csevegőprogramon keresztül 16, 11, valamint 9 éves lányokat vett rá arra, hogy levetkőzzenek neki a kamera előtt.
Mint kiderült, ezt úgy sikerült elérnie, hogy tizenéves fiúnak adta ki magát, így férkőzött a lányok bizalmába.
A férfi kezdetben meztelen képeket kért, majd a 11 és 16 éves lányokat azzal zsarolta: ha nem teljesítik, amit mond nekik, a képeiket közzéteszi a neten.
Az áldozatok emiatt meztelenre vetkőztek a kamera előtt, a 16 éves lányt azonban arra is kényszerítette, hogy különböző tárgyakkal önkielégítést végezzen. A férfi annak ellenére, hogy megkapta, amit kért, a történteket feltöltötte a darknetre.
Az aljas pedofil maximum 15 évet kaphat.