„A betegség megtanított jobban értékelni az életet”
▶ 2009-ben a bal oldala lebénult, de Tokióban világcsúcsot ugorva győzött
BUDAPEST — Ekler Luca sokak számára válhatott példaképpé. Az atléta 22 esztendősen pályafutása legnagyobb sikerét érte el: távolugrásban világcsúccsal diadalmaskodott a tokiói paralimpián, óriási büszkeséget szerezve ezzel családjának és persze hazájának.
Elképesztően nehéz és viszontagságos út vezetett a diadalig. 2009-ben ugyanis még az életéért aggódtak a szerettei, miután a mindössze 11 esztendős, egészséges lány sztrókot kapott. A betegsége következtében lebénult a teljes bal oldala. Hosszú éveket vett igénybe a rehabilitációja: a fizioterápiás és a gyógytornás kezelés után az állapota egy idő után szerencsére javulni kezdett. Mára a bal kézfején maradtak látható tünetei a betegségnek.
Gyermekkorában versenyszerűen teniszezett, azonban a betegsége miatt a karrierjét nem tudta folytatni. Később több sportágat is kipróbált, végül az atlétikára esett a választása. Ekler soha nem felejti el élete legnehezebb időszakát.
– Óriási erőt adott lelkileg, hogy a nehézségeken túl tudtam jutni. Sosem felejtem el, hogy honnan indultam. Ez mindig is motivál. A betegség megtanított jobban értékelni az életet. Nagyon sok fogyatékos sportolóval találkoztam, akik elképesztően hálásak azért, ami az életben megadatott nekik. Rengeteget lehet tanulni tőlük – magyarázta
lapunknak Ekler Luca, aki számtalan pozitív hangvételű levelet kapott másoktól, akik fogyatékkal élnek. – Az, hogy az életemmel másoknak inspirációt adhatok, nekem óriási öröm pluszban. Egyre többen írnak nekem, hogy a pályafutásom motiválja őket, a küzdeni akaráshoz erőt adok nekik. Nagyon hálás vagyok ezekért
a levelekért. Fontos számomra, hogy másoknak segíthessek.
Ekler korábban nyert már világbajnokságot és Eb-t is, ám a paralimpiai győzelem mindennél többet jelent számára.
– Elmondhatatlanul boldog vagyok. A paralimpiai aranyéremmel valóra vált az álmom. Ebben a diadalban benne van az elmúlt tíz év minden munkája. Van még hova fejlődnöm, motivált vagyok, és szeretnék további sikereket elérni – tette hozzá a parasportoló, akinek természetesen az a célja, hogy három év múlva, a párizsi játékokon is legalább annyira eredményesen szerepeljen, mint Tokióban. – Most szeretném kipihenni magam. Vannak már terveim, hol szeretnék üdülni, de még nem dőlt el, hova utazom. Ha pedig véget ér a pihenőm, újult erővel vágok neki a következő szezonnak. Az biztos, hogy Párizsig meg sem állok.