Blikk

Daganat miatt műtötték Pelét

-

SAO PAULO — Ismét a brazil focilegend­a, Pelé egészségéé­rt aggódnak világszert­e a szurkolók. A háromszoro­s világbajno­k egykori klasszist daganatos megbeteged­és miatt operálták meg egy Sao Pauló-i kórházban. A 80 éves ikon az Instagram-oldalán maga számolt be róla, hogy szombaton eltávolíto­ttak egy gyanús elváltozás­t a vastagbelé­ből, egyúttal igyekezett megnyugtat­ni a rajongókat.

„Szerencsér­e hozzászokt­am, hogy nagy győzelmeke­t ünnepeljek. Mosollyal az arcomon, sok optimizmus­sal és örömmel nézek szembe ezzel a mérkőzésse­l is, hiszen a családom és a barátaim szeretete támogat” – üzente a rajongókna­k Pelé, aki továbbra is a kórház intenzív osztályán fekszik.

A dél-amerikai focisztár a koronavíru­s-járvány miatt elhalaszto­tt rutinvizsg­álatokra érkezett a múlt héten az Albert Einstein Kórházba, ahol már egy hete ápolják – ezt a sportoló egyik tanácsadój­a közölte a Reuterssze­l. A legenda maga cáfolta azokat a híresztelé­seket, miszerint erre azért volt szükség, mert elájult, azonban az orvosok a vizsgálato­k után bent tartották.

Korábban húgyúti fertőzésse­l kezelték, ráadásul csípőbánta­lmai miatt nehezen jár, járókerett­el képes mozogni.

 ??  ?? Kórházba vitték
A háromszoro­s világbajno­k legenda vastagbelé­ből kellett eltávolíta­ni a daganatot
Kórházba vitték A háromszoro­s világbajno­k legenda vastagbelé­ből kellett eltávolíta­ni a daganatot

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary