Miért hagyták, hogy Gábort öngyilkosságba űzzék?
Az egész országot sokkolja a 16 éves gimnazista öngyilkossága ▶ Oda minden remény, nevelőapja talált rá a diákra, Gábor felakasztotta magát
Az egész országot sokkolta a 16 éves vajai gimnazista tragédiája: Gábor azért akasztotta fel magát, mert a társai folyamatosan csúfolták. Édesanyja zokogva mondta a Blikknek: szeretne fia zaklatóinak szemébe nézni
VAJA — „Az igazi fájdalom néma, a könny és a kiáltás már a megkönnyebbülés” – írja Márai Sándor. Az író szavai talán soha nem voltak anynyira igazak, mint a fiát gyászoló Lovas Edina esetében. Az apró, vékony asszony nem zokog, nem veri fájdalmában az asztalt, pedig ez is érthető lenne. Inkább próbálja méltósággal tartani magát, a tekintetében mégis ott van az a fajta szenvedés, amelyről pontosan látszik: soha többé nem ereszti azt, akibe egyszer beleköltözött. Edina fiát, a 16 éves Gábort a társai addig cikizték, amíg a fiatal nem látott más kiutat: felakasztotta magát.
– Minek hisztériázzak, az rajtam már nem segít. Én már csak annyit szeretnék, hogy más gyerek ne járjon így. Ja, meg még egy tervem van.
Szeretnék a szemébe nézni azoknak, akik ezt tették a fiammal. Megkérdezném tőlük, hogy most jó nekik? Ki lesz a következő? – meredt maga elé megtörten a háromgyermekes édesanya.
Gábor tavaly kezdte Baktalórántházán a szakközépiskolát. Rendészeti szakra járt, rendőr vagy katona akart lenni. Az osztálytársai egy része már akkor rászállt a csendes, visszahúzódó fiúra, a pandémia szinte megváltás volt számára.
– Nyár végén már mondogatta, nem szeretne menni. Én és a nevelőapja biztattuk, minden rendben lesz, majd leszállnak róla. Ő csak foglalkozzon azokkal a fiúkkal, akik rendesek vele. Aztán elkezdődött a suli, két nap múlva, pénteken újságolta, hogy szólt az osztályfőnöknek, aki el is beszélgetett a zrikáló gyerekekkel. Gondoltam, így már csak nyugalom lesz. Vasárnap az ebédnél annyit elárult, hogy hombárfejűnek szokták hívni, ami nagyon bántja – idézte fel a közelmúlt eseményeit Edina.
Hétfő reggel Gábor elköszönt édesanyjától, és mintha minden a legnagyobb rendben lenne, elindult az iskolába. A buszra azonban már nem szállt fel. Édesanyja délután kezdett aggódni, amikor fia nem ért haza.
– Éreztem, hogy nagy a baj, soha nem csinált ilyet. Keresni kezdtük, de mintha a föld nyelte volna el. Aztán a nevelőapja találta meg, egy fára kötötte fel magát. Valószínűleg kedd hajnalban vetett véget az életének, nem akarok belegondolni, hogy mit élt át, amíg meghozta a végső döntést. Az iratait eldobta, a telefonját pedig 40 méterre tőle találták meg – szorította magához a konyhaasztalnál fia ballagási képét Edina.
Gábor tette előtt mindöszsze három nap telt el az iskolából. Valakiknek ennyi idő is elég volt, hogy a halálba szekálják. Falujában egy emberként gyászolják Gábort, de nyilatkozni senki sem akart a Blikknek. Pici közösség az övék, szavak nélkül is értik egymást. Most a gyász órái vannak, de egyszer majd beszélni kell! Beszélni: nevelésről, szülői szerepekről, tanári kompetenciáról, a hecc határairól, a gyerekekben rejlő jóról és gonoszságról egyaránt. Aki ismerte a fiút, így jellemezte: soha a légynek sem ártott, rendes, okos srác volt. Érthetetlen módon Gábor iskolája, a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola teljes hírzárlatot rendelt el, nem nyilatkoznak, utolérhetetlenek. Munkatársainkat nem engedték be a kapun. A kérdés egyelőre megválaszolatlanul lebeg: tényleg nincs mondanivalójuk?