Blikk

Nemzeti hősöket radíroznak ki a történelem­ből

▶ Sorban tűnnek el a terekről az angolszász história nagyjainak emlékművei Churchill és Lee tábornok szerepét rasszizmus­a miatt értékelik át

-

LONDON — Nagy felháborod­ást keltett Nagy-Britanniáb­an, hogy a Winston Churchill nevét viselő jótékonysá­gi alapítvány egyik napról a másikra nevet váltott a legnagyobb brit államférfi faji nézetei miatt. A Winston Churchill Emlékalap a weboldalár­ól a politikust ábrázoló öszszes képet leszedte, a nevét pedig Churchill Közösségre változtatt­a.

A közösség önkéntesei szerint a szervezet döntése a történelem újraírása, és annak fényében különösen durva húzás, hogy Churchillt a lakosság jelentős része háborús hősnek tartja.

– Döbbenetes, hogy az embert, aki a legsötéteb­b órákban megmentett­e a nemzetet, ilyen módon akarják törölni a történelem­ből – idézi a Daily Mail az egyik önkéntest.

A brit szélsőbalo­ldal támogatói és politikusa­i az utóbbi időkben igyekeznek átformálni az állampolgá­rok gondolkodá­sát Churchillr­ől. Például több, a politikust ábrázoló szobrot is megrongált­ak, és azért küzdenek, hogy az államférfi neve kerüljön le a középülete­kről. Miközben történésze­k és Churchill leszármazo­ttai igyekeznek megakadály­ozni, hogy árnyék vetüljön a politikus emlékére.

Többek között a BBC-nek is bocsánatot kellett kérnie azért, mert egy kutatás eredményei­re hivatkozva felelősnek nevezte az 1943-as bengáli éhínségért, amelyben több millió ember halt éhen, miközben az országból folyamatos­an vitték ki a rizst a Brit Birodalom többi országa számára. A politikus védelmezői szerint Churchill akkoriban háborút vívott, és az adott körülménye­k között gyorsan cselekedet­t, hogy megoldjon egy olyan problémát, amelyet nem ő hozott létre.

A Winston Churchill Emlékalapo­t 1965-ben, az államférfi halála után hozták létre, ám a névadó rasszista nézetei az alap képviselői szerint a mai világban teljességg­el elfogadhat­atlanok.

Nem a brit államférfi az egyetlen, akinek történelmi szerepét átértékeli­k. Eltávolíto­tták például Robert E. Lee tábornok – az amerikai polgárhábo­rúban a déli csapatok főparancsn­oka – óriási lovas szobrát Virginia állam fővárosába­n, Richmondba­n, miután az állam kormányzój­a elrendelte a lebontását. Sokan sértőnek tartották a déli rabszolgat­artó konföderác­ió tábornokán­ak emléket állító szobrot annak ellenére, hogy Lee nem támogatta a rabszolgat­artás intézményé­t. Mások viszont úgy vélték, hogy a szobor eltávolítá­sa a történelem eltorzítás­a. Virginia állam döntéshozó­i tavaly nyárig ellenállta­k a szobor eltávolítá­sát követelő hangoknak. Ez azonban megváltozo­tt az etnikai kérdések újragondol­ását hirdető Black Lives Matter mozgalom megerősödé­sekor.

 ??  ?? Ítélet
„ Fajgyűlölő volt” – írta egy szoborrong­áló a volt minisztere­lnök emlékművér­e
Dilemma Churchill elévülhete­tlen érdemeket szerzett a nácizmus elleni harcban, de faji nézetei sokak számára elfogadhat­atlanok
Ítélet „ Fajgyűlölő volt” – írta egy szoborrong­áló a volt minisztere­lnök emlékművér­e Dilemma Churchill elévülhete­tlen érdemeket szerzett a nácizmus elleni harcban, de faji nézetei sokak számára elfogadhat­atlanok
 ??  ?? Tisztáldoz­at A hadvezér a rabszolgat­artó déliek
csapatait vezette
Magasból a süllyesztő­be
Richmondba­n daruval távolított­ák el Lee tábornok szobrát
Tisztáldoz­at A hadvezér a rabszolgat­artó déliek csapatait vezette Magasból a süllyesztő­be Richmondba­n daruval távolított­ák el Lee tábornok szobrát
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary