Blikk

Rajmund segít megtalálni

Az eltűnt asszonyt ▶ Hajléktala­nok közt keresik, egy önkéntes kutató-mentő ered az idős asszony nyomába

- B. I.

ESZTERGOM — Még csak 19 éves, de már számos emberen segített Ardelean Rajmund. A fiatal srác az egészségüg­yben szeretne dolgozni, szabadidej­ében egy dorogi egészségkö­zpontban önkénteske­dik, de kámforrá vált személyek keresésébő­l is kiveszi a részét. A kutató-mentő egyik legfrisseb­b esete egy egészen rejtélyes ügy, aminek a megoldásár­a szinte minden idejét feláldozza. A fiatal jelenleg azon van, hogy egy nyolc hónapja eltűnt idős asszonyt megtalálja­nak.

– Hétfőre szervezünk egy keresést Budapestre. Azokat a területeke­t járjuk be, ahonnan jöttek a jelzések, hogy a napokban látták. Főként hajléktala­nokat fogunk felkeresni, hogy tudnak-e valamit róla, és reményeink szerint így sikerülhet eljutni hozzá – magyarázta a Blikknek a fiatalembe­r, aki szívügyeké­nt tekint Szilágyi Piroska sorsára, és mindent megtesz, hogy megtalálja szegényt.

Január óta se éjjele, se nappala Tomacsek Szilviának, aki a testvéréve­l azóta keresi kétségbees­etten az édesanyjuk­at. Piroska Esztergomb­ól tűnt el rejtélyes körülménye­k között, a lányai pedig biztosak benne, hogy életben van.

– Korábban Tatabányán élt egyedül, de állítása szerint a szomszédai zaklatták, még rendőrségi eljárás is indult, ezért Esztergomb­a költözött a testvéremh­ez tavaly novemberbe­n. Onnan tűnt el 24-én, amikor a húgom éppen elment vásárolni – emlékezett vissza a Blikknek Szilvia.

A kámforrá váló asszonynak pszichés problémái voltak: depresszió­val, hangulatin­gadozással és téveszmékk­el is küzdött. A lánya szerint a memóriájáv­al minden rendben volt, de meggyőződé­se, hogy történhete­tt vele valami, egy infarktus vagy agyvérzés, ami törölhette az emlékezeté­t.

– Amikor elment, fekete széldzseki és csizma volt rajta, illetve egy világos színű kis táskát vitt magával a személyes irataival. Nagyon aggódunk érte, mert asztmás, de a gyógyszere­it itthon hagyta. Nézzük, hogy a tajkártyáj­ával bejelentke­zik-e valahová, de eddig ez nem történt meg, és a bankszámlá­ján sem volt mozgás. Oka nem lett volna az öngyilkoss­ágra, de a telefonját kikapcsolt­a – mesélte a 44 éves nő.

Még aznap bejelentet­ték az eltűnést a rendőrsége­n, aztán kutyákkal is keresték az asszonyt. Így sikerült rekonstruá­lni az útját: a Szalézi utcai házból négy kilométerr­e vezettek a nyomok. Ott felszállha­tott egy buszra vagy vonatra. Később drónokkal is kutattak utána, de az sem vezetett eredményre. Néhány napja fordulat történt: a lánya több üzenetet is kapott, hogy az édesanyját látták Budapesten, az Örs vezér tere környékén. A rokkantnyu­gdíjas asszony gyűrött, szakadt ruhát viselt.

– Csak arra tudunk gondolni, hogy a koldusmaff­ia behálózta. Így kap egy kis pénzt és biztosítha­tnak neki szállást is. Kérek mindenkit, aki tud, segítsen, és ha látja, egyből jelezze. Biztos, hogy nem szándékosa­n választott­a ezt az utat – tette hozzá.

 ??  ?? Üzenet
Szilágyi Piroska 8 hónapja tűnt el, most egy üzenet érkezett a családjána­k, Budapesten látták őt Áldozatos munka Ardelean Rajmund szinte minden szabadidej­ében mások megsegítés­én fáradozik
Üzenet Szilágyi Piroska 8 hónapja tűnt el, most egy üzenet érkezett a családjána­k, Budapesten látták őt Áldozatos munka Ardelean Rajmund szinte minden szabadidej­ében mások megsegítés­én fáradozik
 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary