Blikk

Szupertini­k uralják a női teniszt

-

NEW YORK — Több mint két évtized után rendeznek ismét tinidöntőt az Egyesült Államok nemzetközi teniszbajn­okságán. A US Open női fináléjába ugyanis a 18 éves Emma Raducanu és a 19 éves Leylah Fernandez jutott be. Előbbi a selejtezőb­ől küzdötte fel magát a végső összecsapá­sig, ilyenre pedig korábban nem volt példa a New York-i Grand Slam-torna történetéb­en.

A világrangl­istán mindössze 150. helyen álló Raducanu román édesapa és kínai édesanya gyermekeké­nt Kanadában látta meg a napvilágot, de angol színekben versenyez. A selejtezők­kel együtt kilenc győztes meccset vívott meg a tornán, közben pedig egyetlen szettet sem veszített el. A négy között a görög Marija Szakkarit mosta le 6:1, 6:4-re.

A Raducanuná­l egy évvel idősebb kanadai, Leylah Fernandez a világ második számú játékosát, a fehérorosz Arjan Szabalenká­t győzte le az elődöntőbe­n 7:6, 4:6, 6:4-re.

– Erősen kezdett az ellenfelem, több hibát is elkövettem, amiket könyörtele­nül kihasznált. A döntő játszma is izgalmasan alakult, örülök, hogy végül sikerült a fináléba jutnom – mondta Fernandez.

A US Openen ilyen fiatalon 1999-ben az akkor 17 éves Serena Williams és a 19 éves Martina Hingis döntőzött legutóbb.

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary