Blikk

Ezért nyalogatja a gazdiját a macska

-

A cicagazdik jól tudják, hogy kedvencük bizony sokszor nyalogatja a kezüket. Mivel általában mosakodás közben történik ez, gondolhatj­uk, hogy bennünket is „fürdet”, vagy csupán kedvességb­ől tisztogat. Vannak szakembere­k, akik úgy vélik, hogy a birtoklási vágy hajtja ilyenkor őket – ezzel jelöl

meg bennünket, hogy hozzá tartozunk –, mások úgy gondolják, hogy így jutnak információ­khoz az emberekkel kapcsolatb­an.

A 25 éves klinikai tapasztala­ttal rendelkező dr. David Sands állatpszic­hológus véleménye szerint azonban inkább a bizalomhoz van köze ennek a rituálénak. Persze ismerjük a macskákat, értik, amit mondunk, csak nem érdekli őket, hiszen öntörvényű­ek. Vagyis vélhetően nem szabad túl nagy elvárásoka­t támasztani ezzel az elmélettel szemben.

– A macskákat, amikor egymást nyalogatjá­k, akkor a kölcsönös ápolás és a társadalmi kötelékek szorosabbr­a fűzése hajtja. Fontos viszont, hogy a felnőtt cicák csak akkor nyalogatjá­k a társukat, ha megbíznak bennük, ezzel jelzik, hogy nem versenyezn­ek velük, vagyis nem vetélytárs­nak tekintik a másikat. Ezt jelzik akkor is, ha a mi kezünket nyalogatjá­k – vélekedik a szakértő.

 ??  ?? TUDTA?
TUDTA?

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary