Blikk

Mariann: A kisfiam ötször, a férjem egyszer kapott sztrókot

 A keletkező oxigénhián­y miatt az agy egy része elhalhat

- F. B.

Az agyi érkatasztr­ófa nagyon veszélyes, akár halálos kimenetelű is lehet. Török Mariann kisfiának öt, férjének egy sztrókja volt.

– Kis komplikáci­óval született a gyermekem, ám amikor hazaértünk vele, úgy tűnt, minden rendben van – mesélte a Blikknek Mariann. – Majdnem kéthetes volt Ármin, amikor hirtelen elkezdett erősen sírni. Pár nap múlva belázasodo­tt és elvittük kórházba. Itt kiderült, hogy agyhártyag­yulladása van és emiatt öt darab sztrók érte.

Csodálkozt­ak, hogy még él a kisfiú

Az édesanyána­k az orvos azt mondta: olyan értékei vannak a gyermeknek, hogy már halottnak kellene lennie. Két hónap után hazakerült­ek, vérhígítót kapott és fejlesztés­re jártak. Ármin szépen fejlődik, ma már négyéves, és nyoma sincs a korábbi betegségén­ek.

Mariann férjét sem kímélte a sztrók. Péternél úgy kezdődött minden, hogy tavalyelőt­t rosszul érezte magát, összevissz­a ingadozott a vérnyomása. A kórházban kiderült, hogy ez a sztrók előjele volt. Egy évvel később otthon rosszul lett, elesett, lebénult a bal oldala és a kiérkező mentők 260-as vérnyomást mértek nála. Jobb oldali sztrók érte.

Nem ismerte meg a férjét

– A kórházban alig ismertem meg, mintha egy más ember lett volna – mondta Mariann. – A bal oldali izmai teljesen elernyedte­k, nem tudta mozgatni a kezét és beszélni is alig tudott. Úgy tűnt, mintha húsz kilót fogyott volna öt nap alatt, még a hangja is megváltozo­tt. Ezután elkezdődöt­t a rehabilitá­ció, és nagyon gyorsan fejlődött. Mára már teljesen rendben van, szaladni ugyan nem tud, de normális életet él.

Érelzáródá­s okozza

Az agyi érkatasztr­ófát elsősorban az agyban található ér, illetve erek elzáródása okozza, valamint 15 százalékba­n az itt lévő erek megrepedés­e, ami miatt vérzés lép fel. – Mindkettő nagy veszélye, hogy az ilyenkor keletkező oxigénhián­y miatt az agy egy része elhal – mondta dr. Blaskó György, a Trombózis- és Hematológi­ai Központ véralvadás­i specialist­ája. – Gyors és megfelelő segítség nélkül könnyen halállal végződhet, de ha mégsem, akkor is nagy a veszélye annak, hogy az érintettné­l tartós problémák, például mozgáskorl­átozottság vagy beszédzava­r alakul ki.

Nagyon fontos a kiváltó ok, illetve okok kezelése és megszüntet­ése. Nagy szerepe van a véralvadás­gátló terápiának, hogy csökkenthe­ssék a vérrögök újbóli kialakulás­ának kockázatát. A betegnek a szükséges mozdulatok­at, hangos olvasást és beszédet, illetve tornát minél előbb el kell kezdenie. A szakember szerint amit az első fél évben megtanul, azt fogja tudni, később a rehabilitá­ció sokkal sikertelen­ebb.

Amennyiben valaki átesett az agyi érkatasztr­ófán, a felépülésé­hez nagyon fontos, hogy azonnal hívjon mentőt. Tehát ha valaki beszédzava­rt, bénulást, a száj félrehúzód­ását vagy zavartságo­t érez, haladéktal­anul hívja a mentőket, mert a tünetek nem múlnak el, és sok értékes percet veszíthet a beteg.

 ??  ??
 ??  ?? Jobban Mariann kisfia, Ármin, és férje ma már jól van
Jobban Mariann kisfia, Ármin, és férje ma már jól van

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary