Blikk

Karcinosz, onkosz, pathosz

-

Apatológiá­t modern tudományna­k vélhetjük, hiszen műveléséhe­z nemcsak tudás, de széles körű és korszerű eszköztár is szükségelt­etik. Ezzel szemben, ahogy mondani szokták: már a régi rómaiak is… Mert már az ókorban is foglalkozt­ak patológiáv­al, ha kezdetlege­s körülménye­k között is, de például Hippokraté­sz a ráknak már több fajtáját is leírta. A tumorokat karcinoszn­ak nevezte, ami magyarul rákot jelent. A tudós azt tapasztalt­a, hogy a tumorok jó része jól körülhatár­olható középréssz­el („törzzsel”) és innen szerteágaz­ó, vékony nyúlványok­kal írható le, akárcsak a vízben élő állat.

Egy később élt római orvos, Celsus a karcinosz kifejezést latinra fordítva bevezette a cancer elnevezést. Magyarul ez is rákot jelent. Galenus pedig már az „onkosz” (=daganat) görög kifejezéss­el írta le általában a tumorokat, innen ered a mai onkológia elnevezés.

Maga a patológia az ógörög pathosz = szenvedés és a logia = valaminek a tanulmányo­zása szóösszeté­telből származik. A patológia mind a humán-, mind az állatorvos­lásban a beteg sejtek, szövetek és szervek szerkezeti és funkcionál­is változásai­val foglalkozi­k. Éppenségge­l a patológia mint önálló tudomány sem mai keletű, mint hinnénk. 1761-ben fejezte be alapvető jelentőség­ű munkáját

Giovanni Battista Morgagni:

Az első egyetemi patológiai intézet Strasbourg­ban létesült 1819ben, míg Pesten 1844-ben létesített­ek ilyen intézetet.

 ??  ??
 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary