Blikk

„A közösségi média korunk egyik legnagyobb betegsége” Róka Adrienne üzletasszo­ny

- Cs. H.

Miért nem aktív a közösségi oldalain?

– Úgy éreztem, túl sok időt töltök ezeken az oldalakon. Szerintem a közösségi média korunk egyik legnagyobb betegsége, ráadásul függőséget is okoz. Ebben a tekintetbe­n olyan, mint az alkohol vagy a drog. Szerettem volna a valós emberi kapcsolato­kra és értékekre koncentrál­ni, és sikerült. Mióta nem osztott meg fotót magáról?

– Márciusban posztoltam utoljára, annak már fél éve. Emlékszem, volt, hogy azért mentem el egy szép helyre, mert tudtam, hogy onnan jó fotót tudok majd megosztani. Akárhol voltam, már az járt a fejemben, milyen képet készítsek, ami jól mutat majd az oldalamon.

Mennyi időt töltött a telefonja nyomkodásá­val?

– Napi több órát, akár ötöt is. Most három perc alatt átpörgetek mindent, megnézem, hogy kivel mi van, és már nem érdekel. Sokkal jobban érzem magam, mióta nem vagyok aktív, bár mostanában kacérkodom a gondolatta­l, hogy visszatére­k, de az biztos, sokkal kevesebb időt töltök ott, mint korábban.

Anyagilag nem volt nagy kiesés az eltűnés?

– De az volt, hiszen a reklámok így teljesen eltűntek. Sokan azt hiszik, ez könnyű pénzkerese­ti lehetőség, pedig ha az ember igényes, profi munkát végez, az megterhelő. Az sem volt egyszerű, hogy állandó nyomás volt rajtam, hogy mennyi like vagy megosztás van a képeimen. Ha nem volt elég, akkor nem éreztem magam elég jónak, ráadásul ha kimondatla­nul is, de állandó rivalizálá­s van az emberek között, hogy kinek van több követője, ki a sikeresebb, nekem pedig elegem lett ebből a világból.

 ??  ??
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary