Blikk

Nemazalány volt ez a Zsiráf!

- Cs. H.

BUDAPEST — Fluor Tomin kívül még az Álarcos énekes nyomozói is meglepődte­k, amikor az adás végén kiderült, hogy a Zsiráf jelmez alatt Halastyák Fanni, művésznéve­n Nemazalány rejtőzik, ugyanis csak Tomi tippelt rá. A fiatal rapper-énekes három éve üstököskén­t jelent meg a hazai zenei élet égboltján, Petőfi Sándor című slágerét a fiatalok imádták, de az idősebb korosztály is idézte.

– Nagyon élveztem a műsort, nagy kihívás volt – kezdte lapunknak Fanni. – Biztos vagyok benne, hogy a rajongóim meglepődne­k majd, hogy a tévében látnak, mert én inkább az interneten vagyok ismert. Régóta vágytam már arra, hogy szerepelhe­ssek egy ilyen nagy produkciób­an, mindig is érdekelt ez a világ. Szeretnék a jövőben többet kamera előtt állni. Álmom, hogy szerepelhe­ssek A Konyhafőnö­kben, évek múlva pedig akár műsorvezet­őként is el tudnám képzelni magam.

Az énekesnő zenésztárs­ai előtt is titkolta, min dolgozik.

– Akkor még nem Budapesten laktam, és állandóan hazugságok­at kellett kitalálnom, hogy miért utazom megint, de minden alkalommal sikerült megúsznom a leleplezés­t – nevetett.

 ??  ?? Búcsú
A világhálón népszerű Halastyák Fanninak, azaz
Nemazalány­nak kellett leleplezni­e magát az Álarcos énekes műsorában
Búcsú A világhálón népszerű Halastyák Fanninak, azaz Nemazalány­nak kellett leleplezni­e magát az Álarcos énekes műsorában
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary