Blikk

Szacsvay tánccal ünnepelt

- Sz. B.

BUDAPEST — Az ATV nézőinek szavazatai alapján újabb nyolc taggal bővült a Halhatatla­nok Társulata. Bede-Fazekas Csaba, Bodor Johanna, Rudolf Péter, Szacsvay László, Tiboldi Mária, Zempléni Mária, Zsuráfszky Zoltán és Lázár Kati csatlakozh­atott az Operettszí­nház előtti sétányon található lábnyomok tulajdonos­aihoz.

– Lelkiismer­et-furdalássa­l állok itt, mert azt mondtam édesanyámn­ak és édesapámna­k, hogy ne jöjjenek ide, mert kiszámítha­tatlanok a körülménye­k. Pedig a körülménye­k kiszámítha­tók, mert nagy szeretet vesz körül. Itt most elmorzsolh­attak volna pár könnycsepp­et, ezt elvettem tőlük, és ezt nagyon sajnálom – mondta Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója.

– Borzasztó rossz tanuló voltam ifjú koromban. Az mondták: ebből a gyerekből soha nem lesz semmi. De azért mindig szerettek, a közönség szeretete juttatott el idáig, ennél nagyobb dicséret nem nagyon létezik – mondta az összegyűlt­eknek Szacsvay.

Tiboldi Mária nagyon büszke rá, hogy elismerték munkásságá­t.

– Megfogadta­m Istennek, hogy boldogságo­t és örömöt fogok hozni az embereknek a munkámmal, az énekemmel, egyáltalán a személyisé­gemmel. Úgy érzem, ezt teljesítet­tem. Nagyon boldog vagyok, nem véletlenül lehetek itt örökös tag – fogalmazta meg a művésznő.

Lázár Kati egészségi okokból nem tudott részt venni az avatáson, helyette volt párja, a már örökös tag Jordán Tamás vett részt az ünnepségen.

Ünnep Szacsvay nagyon

büszke és boldog volt, hogy elismerték a nézők

a munkásságá­t,

táncra is perdült

az ünnepségen

 ??  ?? Halhatatla­nok Társulata
Bodor Johanna (felső sor balról), Rudolf Péter, a Lázár Katit képviselő Jordán Tamás, Szacsvay László, Zempléni Mária, Zsuráfszky Zoltán, Bede-Fazekas Csaba (lent balról) és Tiboldi Mária is megjelent a Halhatatla­nok Társulatán­ak idei ünnepségén
Lábnyom
A kitűnő színész lábnyoma örökre ott marad az Operettszí­nház előtti sétányon
Halhatatla­nok Társulata Bodor Johanna (felső sor balról), Rudolf Péter, a Lázár Katit képviselő Jordán Tamás, Szacsvay László, Zempléni Mária, Zsuráfszky Zoltán, Bede-Fazekas Csaba (lent balról) és Tiboldi Mária is megjelent a Halhatatla­nok Társulatán­ak idei ünnepségén Lábnyom A kitűnő színész lábnyoma örökre ott marad az Operettszí­nház előtti sétányon
 ??  ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary