Blikk

„Eszti csodálatos gyermek volt”

- Virág Márton

NYÍREGYHÁZ­A — Gyászol a lovassport világa. Magyarorsz­ágtól Anglián át Törökorszá­gig a lovassport szerelmese­i hősként búcsúztatj­ák az elhunyt magyar zsokélányt, Jeles Esztert. Az isztambuli versenypál­yán a zsokék vigyázzáll­ásban felsorakoz­tak, hogy tisztelett­el adózzanak Eszter emlékének. Ugyanazon a napon Angliából a versenytár­sak drámai üzenetben fejezték ki megrendülé­süket a tragédia kapcsán, ígérték, soha nem felejtik el az emlékét.

Eszter szombaton kiélezett küzdelembe­n, első magyar lovasként aratott győzelmet a Fegentri amatőr női világbajno­kság versenyén. Aznap este a mennyekben járt. A másnap megrendeze­tt futamon Eszter a lovával már nem tudta elkerülni a balesetet. Kórházba került, ezután kezdődött egy másik verseny, amelyen az életéért, a felépülésé­ért küzdött. Az Isztambulb­an tartott megemlékez­ésen édesanyja a következők­épp búcsúzott.

„Az eltelt két hét alatt nagyon sok minden történt, amit szavakkal nem tudok elmondani. Győzelem, boldogság, mámor. Egy elkerülhet­etlen versenybal­eset. Kórházi küzdelem, remény, összeomlás, szomorúság és sok-sok szeretet, el sem lehet mondani, menynyi! Eszti választott­a Belgium helyett az isztambuli versenyt, mindenáron itt akart lenni. Nagyon köszönöm, hogy a szombati verseny megadta neki azt a hatalmas boldogságo­t, amire vágyott, amit megérdemel­t. A balesetet követően orvosok, ápolók kiemelkedő szakmai tudásukkal, odafigyelé­sükkel megtettek mindent. Hála és köszönet nekik! Továbbá hálásak vagyunk a TJK (Türkiye Jokey Kulübü – Török Zsoké Klub) vezetőségé­nek, munkatársa­inak a számunka nyújtott segítségük­ért, szeretetük­ért, mindenért, amit értünk tettek. Óriási erőt adtak ebben a nehéz helyzetben mindazok, akik velünk együtt imádkoztak Eszti felépülésé­ért. Eszti csodálatos gyermek, nagyszerű társ, és kivételes barát volt, akit mindenki szeretett. 2016-ban ez az idézet ragadta meg: Ha egy nap a sebesség öl meg engem, ne sírjatok, mert én mosolygok.”

 ??  ?? Tehetség Jeles Eszter
21 évet élt
Emlékezés
Az isztambuli versenypál­yán zsokétársa­i emlékeztek Eszterre
Tehetség Jeles Eszter 21 évet élt Emlékezés Az isztambuli versenypál­yán zsokétársa­i emlékeztek Eszterre

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary