Blikk

Boldog ötvenes lett Polgár Tünde

- Cs. H.

BUDAPEST — Szűk családi körben ünnepelte ötvenedik születésna­pját Polgár Tünde, akit nem zavar a kora. Elmondása szerint semmin nem változtat, hogy idén már eggyel több gyertyát fújhatott el a tortán.

– Ahogy mondani szoktam, ötvennek lenni pont olyan érzés, mint negyvenkil­enc évesnek. Nem foglalkozt­at a dolog, jól érzem magam a bőrömben, és csak ez számít. Persze az embernek el kell fogadnia, hogy már nem húszéves, a szervezete is máshogy működik, reagál, és a külseje is megváltozi­k, de ez így van rendjén – kezdte lapunknak Tünde.

Persze az ajándék sem maradhatot­t el, ám a legnagyobb meglepetés nem egy tárgy volt a nagy napon.

– Dani hazajött Amszterdam­ból, így hármasban ünnepeltün­k. Kaptam tortát, lufit, és persze a másik nagy ajándék a szemműtét volt, és az, hogy végre látok – tette hozzá. – Sajnos esténként még érzékeny a szemem, ezért nem tartottunk bulit, de remélem, hogy hamarosan rendezhetü­nk egy kis összejövet­elt a barátainkk­al. Persze nem az a fontos, hogy drága ajándékokk­al lepjenek meg, mert alapvetően szeretem, ha élményt adunk egymásnak. Inkább csak megadni a módját a kerek évfordulón­ak, hiszen ez életem egyik fontos állomása.

 ??  ?? Ünnepelt
Tünde nem foglalkozi­k a korával, de megünnepel­te a kerek évfordulót
Ünnepelt Tünde nem foglalkozi­k a korával, de megünnepel­te a kerek évfordulót

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary