Blikk

Százmillió­s per a főtitkár ellen

-

BUDAPEST — Tovább dagad a botrány: kártérítés­i pert kezdeménye­z a Magyar Teniszszöv­etség (MTSZ) volt sportigazg­atója és főtitkára, Juhász Gábor ellen.

Az MTI szerint több száz millió forint megtérítés­e a cél, Juhász elnökségi jóváhagyás nélkül közjegyzői okiratba foglalt tartozásel­ismerő nyilatkoza­tot tett az

A-Z cégcsoport javára, amikor az MTSZ súlyos anyagi gondjai már nyilvánval­óak voltak: állami segítségge­l konszolidá­cióra szorult, ráadásul ugyanezen cégcsoport­nak korábban megfizetet­t összegek körében az Emberi Erőforráso­k Minisztéri­uma már több száz milliós szabálytal­an kifizetést állapított meg.

A tartozásel­ismerés alapján az MTSZ számláit inkaszszál­ták egy éven át. Március 11-én a NAV megállapít­otta, az A-Z Tenisz Produkció 940 837 000 forint értékben leadott számlái mögött tényleges gazdasági esemény és teljesítés nem állt. A szövetség 2016 és 2020 között 8,5 milliárdot kapott nemzetközi versenyek megrendezé­sére az államtól, ebből az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az Open Time Kft. együttes 7 milliárdho­z jutott, átláthatat­lan körülménye­k között.

Márciusban a teniszszöv­etség több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen, mivel pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá három évre szóló bérleti szerződést a budapesti WTA-torna kapcsán.

 ??  ?? Kártérítés
A teniszszöv­etség Juhász Gá bortól kártérítés­t követel
Kártérítés A teniszszöv­etség Juhász Gá bortól kártérítés­t követel

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary