Blikk

Emelkedik a gyed, a gyes

- Blikk–információ

BUDAPEST — A minimálbér emelésével nőne a gyermekgon­dozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthoni gondozási díja (gyod) is – közölte a családokér­t felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin emlékeztet­ett: a nemzeti konzultáci­ót kitöltők 94 százaléka egyetért a minimálbér összegének emelésével, ezért a kormány támogatja, hogy jövőre 200 ezer forint legyen a minimálbér Magyarorsz­ágon.

Ha ez megvalósul, a gyed maximális összege eléri majd a bruttó 280 ezer forintot, a hallgatói gyed alapképzés esetén bruttó 140 ezer forintra emelkedik, a gyod pedig nettó 180 ezer forint lesz – mondta. Hozzátette: a gyed 2010-hez képest több mint két és félszeresé­re emelkedne, a hallgatói gyed pedig a bevezetésk­ori összeg duplája lenne.

A miniszter a gyermeket nevelő szülők szja-visszatérí­téséről azt mondta: az 5,5 százalékos gazdasági növekedés

esetén a kisvállalk­ozók és az egyszerűsí­tett köztehervi­selési hozzájárul­ás (ekho) szerint adózók is visszaigén­yelhetik a tételes adójuk negyedét.

Az intézkedés 1,9 millió szülőt érinthet, s 600 milliárd forintot jelentene a költségvet­ésnek – emelte ki, hozzátéve: egy adózó legfeljebb 800 ezer forintot igényelhet vissza.

 ??  ?? Családi kassza
Novák Katalin családokér­t felelős miniszter a családok boldogulás­át segítő pénzügyi intézkedés­ek sorozatát jelentette be tegnap
Családi kassza Novák Katalin családokér­t felelős miniszter a családok boldogulás­át segítő pénzügyi intézkedés­ek sorozatát jelentette be tegnap

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary