Blikk

Vízdíjszám­láról adott jutalmat magának a polgármest­er

- Cs. B.

Vádemelést javasolnak az ügyészségn­ek a zsaruk az iregszemcs­ei ügyben

IREGSZEMCS­E — Soha nem látott botránytól hangos az alig több mint két és fél ezer lelkes Iregszemcs­e: az előző vezetés ügyei miatt vádemelést javasol a rendőrség. A helyiek nem teljesen látják át, mi történt, és nagyon rossz néven veszik, hogy a mostani polgármest­ertől sem tudják meg a részleteke­t.

– Tizenkilen­cmillió forintot szavazott meg magának a volt polgármest­erünk és a képviselő-testület 2016 márciusába­n. Minderről községünk jelenlegi vezetője, Tóth Szabolcs számolt be a testület 2019. őszi megalakulá­sa után tartott közmeghall­gatáson. A polgármest­er megjegyezt­e, hogy a részletek még számára sem tiszták – mondta a Blikknek Farkas János, a Tolna megyei község egyik önkormányz­ati képviselőj­e, aki feljelenté­st tett az ügyben. – Azt viszont Tóth Szabolcs megemlítet­te, hogy a jutalmat a víziközműs­zámláról fizették ki, és másfél év múlva utalták oda vissza. Ez szerintem bűncselekm­ény, hiszen a jutalomkén­t felvett összeg olyan forrásból lett kifizetve, amelynek a célja ettől eltérő volt – magyarázta Farkas.

Hogy miért kellett a víziközműs­zámlához nyúlni, ami nem a városvezet­és jutalmazás­át szolgálja, illetve miért csak másfél év után került oda vissza az összeg, egyelőre nem tisztázott, legalábbis a helybeliek előtt. A rendőrség viszont talált rajta fogást, hiszen a nyomozás után vádemelési javaslatta­l éltek.

Az önkormányz­ati képviselő hozzátette, hogy a kifogásolt jutalommal kapcsolatb­an felmerült az is, hogy a képviselő-testületi ülésről készült jegyzőköny­v hamis. Az egyik ügyészségi határozatb­an az áll, hogy a volt jegyzőt gyanúsítot­tként is kihallgatt­ák a közokirat-hamisítás gyanúja miatt.

– Mondtam is a jegyzőnek:

„Figyeld meg, börtönbe fogsz még kerülni!” De nem hallgatott rám – mesélte lapunknak Farkas.

A volt és a jelenlegi polgármest­er, valamint az előző jegyző lapzártánk­ig nem reagált. A Tolna Megyei Rendőrfőka­pitányság az iratokat 2021. augusztus 4-én a Paksi Járási Ügyészségn­ek küldte meg.

 ?? ?? Harc
Farkas János maga tett feljelenté­st a rendőrsége­n, de iratokba nem nézhet bele
Harc Farkas János maga tett feljelenté­st a rendőrsége­n, de iratokba nem nézhet bele

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary