Mutyitangó
Elképzelni is szörnyű, milyen nélkülözésben telt a pécsieknek az el- múlt száz év – tangó nélkül leélni egy életet, akár több generációnak is, megbocsáthatatlan és visszafordíthatatlan hiba. Hiszen közel száz éve a városvezetés rendeletben tiltotta be a szerintük leginkább az előjátékra hajazó dél-amerikai táncot, így aki a lihegő szenvedélyét ki akarta élni, az bizony legfeljebb mutyiban, négy fal között, halkan duruzsoló lemezjátszó mellett volt kénytelen próbálkozni.
Ám egyszer minden forrás utat tör magának, ha máshogy nem, akkor egy kulturális bizottsági határozat formájában. Gratulálunk a bátor döntéshez, a tangó talán van annyira internacionális, hogy nem kell tartani sem orosz, sem uniós, de talán még amerikai kritikáktól sem, és a külügyi tárcának sem kell veretes diplomáciai replikákon törni a fejét.
Valamennyien reméljük, hogy az amúgy is imádni való város immár felocsúdik hibernált állapotából, és tangólépésben, virággal a hajukban, fodros szoknyában vagy feszülő pantallóban igyekeznek a hálát rebegő polgárok a városházára megünnepelni a béklyó levetését. S ha az égi zenekar is úgy akarja, talán a csecsemők születési számában is rövidesen megmutatkozik az egykor kegyvesztett erotikus formáció újjászületése.