Szabad a tánc!
Nemrég derült fény a fura szabályozásra, most eltörölték, és fesztivált hirdettek
PÉCS — Ezt álmunkban nem gondoltuk volna: csak most derült ki, hogy közel száz éven át Pécsett tilos volt az erotikus tangó, ráadásul egészen mostanáig! Egy 1922-ben keltezett törvény betiltotta, és ugyan gondoltak rá, hogy majd később felfüggesztik a határozatot, de aztán a történelem viharai közbeszóltak, és a közerkölcsöt védő szabályozás életben maradt. Egészen máig hivatalosan nem lett volna szabad a szexi táncot lejteni a dzsámi árnyékában, de most eljött a nap, és felszabadították a tangót. A közel 100 éves, a szerb megszállást követően megszülető jogszabályra P. Horváth Tamás önkormányzati képviselő hívta fel a figyelmet Öt torony című regényében.
– El tudom képzelni, hogy akkoriban közfelháborodást kelthetett a tangó, hiszen elég erős erotikus töltete van – mondta Vágási Barbara, a pécsi Club Cubano tánciskola egyik vezetője.
A korabeli, hivatalos indoklás szerint a rendőrség azért tiltotta be az eredeti tangót, mert az néhány másik tánccal együtt „sérti az ízlést, a közerkölcsöt, mert az erotikát szolgálja és nem a szórakozást”.
– A megváltozott életviszonyokból kifolyólag lehetnek még olyan törvények, amelyek mai szemmel már komikusnak, idejétmúltnak, furcsának vagy netán bizarrnak tűnhetnek – hívta fel a figyelmet dr. Kosdi Kornél jogász. – Az elavult szabályozásokat a jogalkotók szokták hatályon kívül helyezni, vagy épp a mai viszonyokhoz mérten megújítani. Elenyésző, de előfordul, hogy nem észlelik ezeket a törvényeket.
A fura szabály arra ösztökélte a pécsi városvezetést, hogy a tangó és az argentin kultúra köré egy minifesztivált szervezzen. Csütörtökön Pécsi Tangó Ünnepet tartanak, amelynek kezdetén Péterffy Attila polgármester és Hernán María Patino Mayer argentin nagykövet egy nyilatkozattal újra engedélyezi Pécsett a tangót.
– Ez a régi rendelet valószínűleg azért nem bukott ki korábban, mert Pécsett sosem kezdett senki tangóoktatásba. Mi például kubai salsával és más fejlődő táncműfajokkal foglalkozunk. Hogy fel tudjunk lépni az ünnepen, gyorstalpalót tartottak nekünk. Mi nagyon örülünk, hogy a tangó népszerűsítése is elkezdődik Pécsett. Nekem nagyon tetszik ez a tánc. A későbbiekben tervezzük is, hogy tangóoktatókat hívunk a városba – mosolygott Vágási Barbara.