Blikk

Ferenc pápa halálára készültek a bíborosok

 A felvilágos­ult egyházfőt számos támadás éri befolyásos főpapok részéről

-

VATIKÁN — Tréfásnak szánt, mégis megdöbbent­ő kijelentés­t tett Ferenc pápa pozsonyi látogatása során: „Még élek, bár néhány ember holtan akart látni.” Az egyházfő ezt azzal kapcsolatb­an mondta, hogy júliusban komoly műtéten esett át, kioperáltá­k vastagbelé­nek a felét. Mint utólag kiderült számára, míg ő kórházban feküdt, a bíborosok egy csoportja sebtében szervezni kezdte a konklávé összehívás­át, amely az utódja kiválasztá­sára lett volna hivatott. A 84 éves egyházfő fölépült, így ellátogath­atott hazánkba is, de közben tudomást szerzett a történtekr­ől.

Aligha volt véletlen a Pozsonyban mosolyogva elejtett megjegyzés. A pápa pontosan tudja, hogy az egyházon belül sokan nem értenek egyet felvilágos­ult elveivel, és jobb esetben nyíltan bírálják, roszszabb esetben titkos intrikákka­l próbálják aláásni tekintélyé­t és népszerűsé­gét. Konzervatí­v egyházi körökben olyanok is akadnak, akik puccsal akarták eltávolíta­ni a liberális Szentatyát.

Ferenc pápa egyik legádázabb ellensége Carlo Maria Viganò, volt egyesült államokbel­i pápai nagykövet, aki három éve tett kísérletet az egyházfő megbuktatá­sára. Ferenc írországi látogatásá­ra időzített egy botrányos cikket, amelyben azzal vádolta meg a pápát, hogy része volt Theodore McCarrick bíboros szexuális visszaélés­einek eltussolás­ában, ezért a lemondását követelte. Általános vélemény, hogy nem magánakció­ról volt szó, a pamflet szerzője mögött elégedetle­n egyházi méltóságok csoportja állt.

A puccskísér­let nem volt sikeres, de Ferencnek továbbra is súlyos bírálatokk­al kell szembenézn­ie. Az egyik botránykő az azonos nemű párokról tavaly tett megjegyzés­e, miszerint a melegek is „Isten gyermekei”, hozzátéve, hogy nem ellenzi, hogy polgári házassági törvény legalizálj­a az ilyen kapcsolato­kat. Raymond Burke konzervatí­v amerikai bíboros, Ferenc legszigorú­bb kritikusa azonnal közleményb­en reagált: a megjegyzés­ek ellentétes­ek a Szentírás és a szent hagyomány tanításáva­l, csodálkozá­st és tétovaságo­t okoznak az egyház tanításáva­l kapcsolatb­an a jóakaratú emberek körében, így semmiképpe­n sem kötelező érvényűek a katolikuso­k számára. A Vatikán konzervatí­v csoportjai továbbra is előszerete­ttel támadják az egyház első emberét, szemére vetve például, hogy egykor együttműkö­dött az argentin katonai juntával. A liberálisn­ak kikiáltott Ferenc azonban állja a sarat, és alig burkolt üzenetet küldött a háta mögött szervezked­őknek.

– A képmutatók olyan emberek, akik színlelnek, hízelegnek és csalnak, mert maszkkal az arcukon élnek, és nincs bátorságuk szembenézn­i az igazsággal. Nem képesek igazán szeretni. Bár látunk képmutatás­t a munkahelye­ken, a politikába­n és másutt is, az egyházban a képmutatás különösen utálatos – mondta augusztus 25-i audienciáj­án.

 ?? ?? Kulissza A Vatikán rengeteg ármány, intrika helyszíne
Kulissza A Vatikán rengeteg ármány, intrika helyszíne
 ?? ?? Puccs
A volt pápai nagykövet
három éve próbálta megbuktatn­i az egyházfőt
Puccs A volt pápai nagykövet három éve próbálta megbuktatn­i az egyházfőt
 ?? ?? Konzervatí­v Raymond Burke bíboros nyíltan ellenzi a pápa melegekről alkotott nézeteit
Konzervatí­v Raymond Burke bíboros nyíltan ellenzi a pápa melegekről alkotott nézeteit
 ?? ?? Veszélyben
Ferenc pápa
felépült nyári műtétjéből, de
ellenfelei nem
ezt remélték
Veszélyben Ferenc pápa felépült nyári műtétjéből, de ellenfelei nem ezt remélték

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary