Blikk

Hamiltonék szócsatája

-

SZOCSI — Két héttel Lewis Hamilton és Max Verstappen monzai ütközete után az Orosz Nagydíjon (M4, vasárnap, 14 óra) folytatódi­k a brit és a holland csatája a Forma–1-ben. A párharc legutóbb az Olasz Nagydíjon ijesztő karambolba torkollott, Verstappen Red Bullja riválisa Mercedesén landolt, s csak a glóriának volt köszönhető, hogy Hamilton kisebb nyaki fájdalmakk­al megúszta a balesetet. A versenyt mindkettőj­üknek fel kellett adniuk, így Verstappen előnye továbbra is öt pont az élen. Mivel azonban motort cserélt a kocsijában, csak azutolsó helyről indulhat az Orosz GP-n.

A hét végi összecsapá­sukat is szócsata előzte meg, a címvédő Hamilton igyekezett a terhet a pontversen­yben vezető riválisára rakni.

– Nyilvánval­óan nem fogja beismerni, feltételez­ésekbe pedig nem szeretnék bocsátkozn­i, de annyit mondhatok, emlékszem, milyen volt először a vb-címért küzdeni. Nehéz és intenzív időszak volt, nem mindig tudtam a legjobban kezelni – mondta a hétszeres vébéelső. Verstappen gúnyosan reagált erre. – Annyira ideges vagyok, alig tudok aludni, szörnyű érzés vb-címért harcolni, utálom az egészet – mondta pikírten a holland, aki szerint a hozzá közel állók tudják, mennyire nyugodt. – A legjobb érzés a világon egy jó autóban ülni. Hamilton megjegyzés­ei azt mutatják, egyáltalán nem ismer engem.

 ?? ?? Tudja
Lewis Hamilton (jobbra) szerint riválisa, Max Verstappen nehéz időszakot él meg – a holland szerint viszont nem kell érte aggódni
Tudja Lewis Hamilton (jobbra) szerint riválisa, Max Verstappen nehéz időszakot él meg – a holland szerint viszont nem kell érte aggódni

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary