Büszkék vagyunk rá, mégsem isszuk
► A különleges nedű népszerűsége jóval alulmúlja az érdemeit – most megtudhatja, mi az oka
A királyok bora, a borok királya – mondta a tokaji borról XIV. Lajos Párizsban, már ha mondta egyáltalán. Ha mondta, ha nem, ez a hatalmas megtiszteltetés mellett nagy teher és átok is. A magyarok a mai napig úgy tartják, a tokaji a világ legjobb bora. De vajon miért nem sikerült világhírű márkát 200 év alatt sem felépíteni, miért nincsenek a tokaji nedűk azokon a magas polcokon, ahol lenniük kellene? Erre a bonyolult kérdésre keresi a választ Pallagi Ferenc Tokaji keserű – Borokról és a szabadságról című könyve, amely a Vince Kiadó gondozásában jelent meg.
Nem anyagi kérdés
– Ötven éve követem TokajHegyalja sorsát, magam is részese vagyok, kötelességemnek éreztem, hogy dokumentáljam azt a kort, amiben élek – mondta a Blikknek Pallagi Ferenc. – Sok tényező játszik közre a mostani helyzet kialakulásában, amely szerintem elsősorban nem anyagi kérdés. Talán az itt élő, borkészítéssel és kereskedelemmel foglalkozó emberek mentalitásán kellene változtatni a legtöbbet. Egyensúlyt kellene találniuk a hagyományok és a modern piaci követelmények között. Amíg ez nem következik be, gyors megújulás nem várható.
Történelmi háttér
Pallagi könyve alaposan körbejárja a történelmi okokat: az ültetvényt egykor elpusztító filoxérajárványt, a háborúkat és a rendszerváltást. Sorolja a buktatókat: nem tett jót a II. világháború utáni földosztás, hiszen szaktudás és tapasztalat nélkül vágtak neki az újdonsült parcellatulajdonosok a szőlőtermesztésnek. A kommunizmus alatt pedig jött a tömegtermelés, a minőség hanyatlása. Mégis, a tokaji bor – bár sokszor pancsolták, hamisították – mindig a legjobb magyar bor maradt. De akkor miért van az, hogy mi, magyarok, mégis alig fogyasztjuk? Ha minden magyar évente egy palack aszút venne, máris keresleti lenne ennek a bornak a piaca.
– Mi, magyarok, rendkívül büszkék vagyunk a tokaji aszúra, azt gondoljuk, ez a világ legjobb édes bora – mondta Pallagi Ferenc. – De a nagy büszkeség mellett jó, ha karácsonykor előkerül belőle egy-egy üveg. Sok szekrénysor tetején láttam megbarnult, megöregedett, valójában már megromlott tokaji aszús üveget, amelyet évtizedek óta tartogatnak ott, arra gondolva, hogy milyen jó lesz majd később! Ám akik ezt egyszer felbontják, keservesen fognak csalódni. Lehet, hogy az aszút a legtöbben túl előkelőnek tartják, nem hiszik el, hogy a hétköznapokon ugyanúgy meg lehet kóstolni és ugyanolyan örömet ad, mint az ünnepeken. És persze sokaknak nincs is elég pénzük erre az élvezetre, de persze az aszú sohasem volt szociális termék!
Félünk az édes bortól
Pallagi szerint a világban mostanában uralkodó fitneszfasizmus is közrejátszik abban, hogy kevés tokaji fogy. Azt gondolják – és sokszor a csapból is ez folyik –, hogy ha cukrot fogyasztunk (márpedig az aszú természetes édes bor), rögtön meghalunk vagy betegek leszünk.
– A tokaji aszú népszerűségét a XVI. századtól az alapozta meg, hogy jól eltartható, édes és jól szállítható bor volt – mondta Pallagi Ferenc. – Az édes íz rendkívül ritka és drága volt, egészen addig, amíg a XVIII–XIX. században elkezdték a nádcukrot behozni a gyarmatokról. Ma az édes már nem különleges, és az egészséges életmód hajszolását túlzásba vivők gyakran félelmet is gerjesztenek körülötte.
Ám nem csak hazai jelenségről van szó: a világ minden nagy, édes bort termelő vidéke eladási gondokkal küzd. Ez persze aligha vigasztalja azokat, akik a tokaji felemeléséért küzdenek.