Ez vezetett az MSZP-s botrányhős bukásához
Tóth Csaba körül elfogyott a levegő, mindenki hátat fordított neki
BUDAPEST — Mindössze négy percet szánt Tóth Csaba, az MSZP zuglói parlamenti képviselője politikai karrierjének felszámolására, totális visszavonulásának bejelentésére.
A honatya körül az elmúlt napokban elfogyott a levegő: nemcsak Hadházy Ákos, független képviselőtársa fordult nyíltan ellene, de számos támadás érte eltitkoltnak vélt cégügyei miatt, Karácsony Gergely főpolgármester, a szocialisták kormányfőjelöltje pedig pénteken élő adásban vonta meg a támogatást tőle.
Tóth tegnap délután jelentette be, hogy bár egy tisztességes választáson szerinte jó esélye lett volna a győzelemre, ám az elmúlt hónapokban lejárató kampány indult ellene. Ráadásul valaki még meg is fenyegette, hogy ha nem száll ki a politikából, akkor megölik.
– Az üzleti életből 50 évesen kerültem a parlamentbe, de most már nincs szükségem arra, hogy ebben a politikai mocsárban tovább küzdjek. Ezért úgy döntöttem, visszalépek a jelöltségtől. Ennyi volt, elég volt – zárta mondandóját Tóth, majd sietve távozott.
Karrierjét kezdettől fogva botrányok kísérték. A kétezres évek első felében jelent meg a Vas megyei MSZP-ben, ahol hamar meghatározó politikussá nőtte ki magát. Akkoriban azzal vádolták, hogy mesterségesen duzzasztotta fel a helyi alapszervezet taglétszámát, és ezért kizárták a pártból, végül megmenekült.
Pár évvel később Zuglóban bukkant fel, ahol szintén hamar a párt első embere lett. 2010-ben még csak listáról jutott be a parlamentbe, 2014ben és 2018-ban viszont már egyéniben nyert. A gépészmérnök végzettségű politikus neve felmerült a veszteséges parkolási rendszer kapcsán, és több érdekes kerületi közbeszerzés esetében is.
A Zuglót 2014-től öt éven keresztül irányító Karácsony Gergellyel számos konfliktusa volt. Két éve egy nyilvánosságra került felvételen a későbbi főpolgármester arról beszélt, Tóth megfenyegette, ha viszszamegy Zuglóba, őt elássák. Később Karácsony azt állította, a felvétel manipulált volt.
Az idei előválasztáson még felsorakozott mögötte saját pártja mellett a Párbeszéd, a DK és a Jobbik is. A Momentum viszont a korrupcióellenes küzdelméről ismert Hadházy Ákost állította rajthoz. A független képviselő ki is túrt egy ügyet, amelynek lényege, hogy – az ő állítása szerint – egy sok százmillió forintos budapesti gyártelep van Tóth gazdasági érdekeltségében. A szocialista képviselő mindent tagadott, és az előválasztási bizottság sem marasztalta el, mégis kifarolt mögüle az MSZP-n kívül mindenki, beleértve Karácsony Gergelyt is.