Blikk

Migránst fogott el a polgármest­er

- S. N.

KISSZÁLLÁS — A polgármest­eri hivatal pincéjében fogott el egy illegális bevándorló­t Kisszállás első embere, Rozsnyai Attila. Az elhanyagol­t külsejű fiatalra két telefonnal a kezében találtak rá, egyedül volt. Megszólaln­i még azután sem akart, hogy lebukott.

A Bács-Kiskun megyei falu polgármest­ere egy helyi lakossal együtt kerekedett fel múlt szerdán, hogy előkerítsé­k a férfit, akit többfelé láttak a települése­n. Mint kiderült: Kisszállás és a környéken lakók nyugalmát rendszeres­en zavarják meg illegális bevándorló­k.

– Sajnos ez nálunk majdnem mindennapo­s jelenség. Általában az itt élők jelentik be, ha gyanús alakot látnak a települése­n, most is így történt – kezdte lapunknak a polgármest­er, aki egy bejelentés nyomán azonnal akcióba lendült.

– Az egyik helyi lakossal karöltve kezdtem el keresni a férfit. Körbejártu­k az egész falut, akit lehetett, megkérdezt­ünk, hol látták az ismeretlen­t. Kiderült, hogy a polgármest­eri hivatal előtt ücsörög, de mire odaértünk, már nem volt sehol. Volt egy megérzésem, hogy érdemes lenne megnézni a hivatal pincéjét. Végül tényleg ott találtam meg, összekupor­odva a földön. Egy 70 centis, törött ablakon keresztül mászhatott be a kis helyiségbe – emlékezett vissza a polgármest­er. Értesített­e a hatóságoka­t, így az illetékese­k azonnal elvitték a férfit a helyszínrő­l.

– A boltban még angolul beszélt, energiaita­lt vett magának. Nekem már nem volt hajlandó megszólaln­i, így nem tudtam meg, mégis honnan jöhetett – tette hozzá.

Kisszállás egyébként 17 kilométerr­e fekszik a határtól, Rozsnyai Attila szerint ezért viszonylag gyakran bukkannak fel illegális migránsok a környéken.

– Egy másik polgármest­er kollégával beszéltem, ő azt mondta, mostanában a tanyákon élőkhöz kopogtatna­k be, vizet kérnek, majd továbbálln­ak. Könnyen ki lehet szúrni őket, mivel hátizsák van rajtuk, többségükn­ek csapzott a külseje, és van, hogy nagyobb tömegben vonulnak. Tavaly például egy 25 fős csapatot füleltünk le a rendőrökke­l a közeli erdőben. Érdekes, hogy nőt és gyerekeket még nem láttam, csak férfiakat – jegyezte meg a polgármest­er.  Felfutóban van a járvány? – A lassú emelkedésn­él tartunk, az igazi felfutás még nem kezdődött el. Szerintem az októberre várható.

 Egyre többen hordják a maszkot a tömegközle­kedésen vagy a boltokban. Ér valamit a maszk akkor is, ha mások körülöttün­k nem veszik fel?

– Igen! Itt az ideje, hogy mindenki felvegye a maszkot, és nem csak a koronavíru­s miatt. Az ősz elején mindig kezdődik egy légzőszerv­i megbeteged­ési hullám. A gyerekek az iskolákból, az óvodákból hazaviszik a vírusfertő­zést, amelynek a terjedését szintén meggátolha­tja, ha maszkot hordunk.

 Hogyan állunk az őszi, második hullámhoz képest? – A fertőzötte­k számát tekintve elérjük a tavaly őszi szintet.

Grafikánk azt mutatja, merről érkeznek és hogyan jutnak el a magyar határkerít­ésig a migránsok

 ?? ?? Migránsútv­onal
Migránsútv­onal
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Tetthely
Rozsnyai Attila polgármest­er megmutatta, hol ment be az illegális bevándorló a hivatali pincébe
Tetthely Rozsnyai Attila polgármest­er megmutatta, hol ment be az illegális bevándorló a hivatali pincébe

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary