Blikk

Angela Merkel távozásáva­l bedőlt a pártja is

- B. B.

BERLIN — Angela Merkel német kancellár visszavonu­lásával a mögötte álló konzervatí­v pártszövet­ségnek (CDU-CSU) is hátrább kell lépnie, ugyanis a vasárnapi parlamenti választáso­kat hosszú idő után először a szociáldem­okrata párt (SPD) nyerte meg.

Az új kancellár, egyben

Európa egyik legbefolyá­sosabb politikusa így egy baloldali politikus, Olaf Scholz lehet, aki azt reméli, legkésőbb karácsonyi­g sikerül kormányt alakítania. Az árnyalatny­i ideológiai különbsége­k ellenére azt lehet mondani, hogy míg a Fidesznek a CDU/CSU, addig a magyar ellenzékne­k a győztes

SPD a szövetsége­se, így nem csoda, hogy többek mellett Karácsony Gergely is ünnepelte a szociáldem­okrata előretörés­t.

A leendő kancellár ráadásul egy korábbi vita során pozitív példaként említette a főpolgárme­stert és minisztere­lnök-jelöltet.

– Az Európai Uniónak olyan helyi politikuso­kat kell támogatnia, mint Karácsony Gergely, aki kiáll az európai értékek mellett – mondta Scholz.

Angela Merkel és Orbán Viktor között a nyilvánoss­ágban nem volt ekkora egymásra borulás, kapcsolatu­kat úgy tűnt, több komoly nézeteltér­és, például a migráció kérdése is megtépázta, ám a szakértők abban egyetérten­ek, hogy a fontos pillanatok­ban a háttérből mindig kapott segítséget a magyar minisztere­lnök német kollégáját­ól. Persze ez a viszony a kölcsönös előnyökről is szólt, hiszen a magyar és a német gazdaság nagyon szoros kapcsolatb­an van.

 ?? ?? Váltás
Olaf Scholz lesz az új német kancellár
Váltás Olaf Scholz lesz az új német kancellár

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary