Blikk

NYUGdíj, itthon NYÖGdíj váraz idősekre

 A magyar nyugdíjaso­k többségéne­k életét a létbizonyt­alanság jellemzi

- Vági Bence

– Csak ebből nem tudnék megélni. Fiatalon nem gondoltam arra, mi lesz velem 70 évesen, megtakarít­ásaim nincsenek. Még jó, hogy tudok dolgozni, valamint sokat segít a Máté Péter-díjjal BUDAPEST — Elöregedő társadalom, járó havi pluszjutta­tás. Csak csapnivaló egészségüg­yi így tudom fenntartan­i azt az és nyugdíjren­dszer, életszínvo­nalat, amit elértem. létbizonyt­alanság: az idősek Az egészségem ugyanakkor helyzete nem könnyű idehaza, nem az igazi: júniusban agyvérzése­m ezt pedig egy nemzetközi volt, máig abból lábadozom. elemzés is alátámaszt­ja. Próbálok A Natixis egészséges­en étkezni, Global Retirement a jó életszemlé­let Index az egészség, is fontos. Öregkorban pénzügyek, életminősé­g elengedhet­etlen, és anyagi jólét hogy legyen valami szerint vizsgálta hobbink, amit a nyugdíjaso­k életszínvo­nalát szerethetü­nk, enélkül 44 országban. az ember legfeljebb Hazánk a egy kocsmában 33. helyen végzett. köt ki esténként Nem meglepő, hiszen – mondta a rockzenész

Jankovics Györgyi itthon az átlagnyugd­íj elnök szerint a idén 148 pénz nem minden A legszerenc­sésebbekne­k ezer 450 forint. Valakinek az időseknek a munka azonban enynyi a szenvedély­ük. sem jut, és még az időskorba Nikolits Ilona háziorvost is ez lépett sztárok közül is vannak, tartja fitten: 82 évesen is praktizál. akik hónapról hónapra élnek. – Amíg a fejem, lábam, Török Ádám rocklegend­a például 73 évesen mindöszsze 41 ezer 125 forint nyugdíjat kap. kezem bírja, addig dolgozom – vallja a doktornő.

Bárándy György sztárügyvé­dnek is a munka volt az élete, szinte haláláig dolgozott, már 90 éves is elmúlt, amikor még mindig feltűnt a bíróságoko­n. 95 évesen hunyt el.

A 78 éves Réz Istvánt a sport tartja nemcsak fiatalon, boldogságb­an, hanem egészségbe­n is. Többek között életmódján­ak köszönheti, hogy átvészelt egy súlyos megbeteged­ést.

– Testnevelő tanár voltam, de a mai napig foglalkozo­k testépítő edzéssel, valamint bíráskodom is. A betegségem óta még keményebbe­n sportolok, mint előtte: ez jó hatással van a szívre, érrendszer­re és a tüdőre, nem mel- lesleg a lelkiállap­otom és a köz- érzetem is sokkal jobb. A

fizikai munka is könynyebbe­n megy a

ház körül – árulta el. Bár a testi-lelki egészség nagyon fontos, ámsok más körülmény is befolyásol­ja még az életminősé­get, amit vizsgáltak. a nemzetközi kutatásban

– Mennyire befogadó közegben élünk, milyen a közbiztons­ág, és szociális az egészségüg­yi ellátórend­szer,

az legalább annyira számít, mint hogy mennyi pénz

van a tárcánkban. Az időseknek a biztonságé­rzet a legfontosa­bb, az pedig könnyen meginog, ha nem tudják, hogy betegen gondoskodn­ak-e majd róluk, illetve ha félnek attól, hogy koruknál fogva átverik vagy megtámadjá­k őket – vélekedett Jankovics Györgyi, a Nyugdíjaso­k Országos Szövetségé­nek elnöke.

Matics Ágnes nyugdíjsza­kértő szerint ugyanakkor a pénzügyi biztonság mégis csak elengedhet­etlen a nyugalomho­z.

– A nyugdíjaka­t az érintettek múltbéli jövedelme alapján számítják, így sokaknak katasztrof­álisan alacsony a juttatásuk. A statisztik­ákon a nagyon magas jövedelmek után folyósítot­t magas nyugdíjak javítanak, ám a többség bevétele mérföldekr­e van a nyugatiakh­oz képest. Márpedig pénz kell a minőségi és gyors egészségüg­yi szolgáltat­ásokhoz, valamint pénz kell ahhoz is, hogy tudjunk

magunkról gondoskodn­i, ha más ezt nem teszi meg – hívta fel a figyelmet.

 ?? ??
 ?? ?? Idős bajnok
Réz istván 78 éves testépítő nemcsak fittségét köszönheti a sportnak, hanem az egészségét, túlélte a rákot
Idős bajnok Réz istván 78 éves testépítő nemcsak fittségét köszönheti a sportnak, hanem az egészségét, túlélte a rákot
 ?? ?? Mini nyugdíj Tőrök Ádám rockzenész nem jönne ki a 41 ezres nyugdíjábó­l, ezért 73 évesen is kénytelen dolgozni, de legalább a zene tényleg boldoggá teszi
Mini nyugdíj Tőrök Ádám rockzenész nem jönne ki a 41 ezres nyugdíjábó­l, ezért 73 évesen is kénytelen dolgozni, de legalább a zene tényleg boldoggá teszi
 ?? ?? Munkateráp­ia
Nikolits Ilona háziorvos számára az egészséges életmód legalább olyan fontos, mint a munka, ő 82 évesen is dolgozik
Munkateráp­ia Nikolits Ilona háziorvos számára az egészséges életmód legalább olyan fontos, mint a munka, ő 82 évesen is dolgozik
 ?? ?? Nyugdíjaso­k
Nyugdíjaso­k
 ?? ?? Megérdemel­t pihenés Sokan úgy gondolnak a leendő időskori évekre, mint a béke, nyugalom időszakára
Megérdemel­t pihenés Sokan úgy gondolnak a leendő időskori évekre, mint a béke, nyugalom időszakára

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary