Blikk

Piknik közben ítélte halálra a hazai elitet

► „Hallottáto­k az ítéletet, készüljete­k a kivitelezé­sre” – mondta a vezér

- B. B.

BUDAPEST — Orbán Viktor minisztere­lnököt, Áder János államfőt, a kormány tagjait, főbírókat, járványügy­i szakértőke­t és állami szervek, valamint ellenzéki pártok vezetőit is „halálra ítélte” egy szélsőjobb­oldali szervezet, amelynek vezetőit tegnap rohanták le a TEK kommandósa­i, és többek között államellen­es bűncselekm­ényekkel gyanúsítjá­k őket.

A magát Magyarok Felelős Nemzeti Kormányána­k nevező csoportosu­lás szeptember­i kulcsi találkozój­án készült négyórás felvételne­k már az első képkockájá­n az a felirat olvasható: „Orbánt megölni nem kell félnetek jó lesz”. (Utalás a Bánk bán egyik sorára – a szerk.) A videóból és a szervezet alapítóján­ak, P. Imrének a különféle írásaiból egy számos összeesküv­és-elméletet terjesztő, rendkívül antiszemit­a, homofób és oltásellen­es társaság képe rajzolódik ki, amelytől az okkultizmu­s sem áll távol. Meggyőződé­sük, hogy a magyarorsz­ági pártok külső erők irányítása alatt állnak, hazánk pedig háborúban áll, így minden eszköz megengedhe­tő. A listán szereplő számtalan név között megtalálha­tó Müller Cecília országos tiszti főorvos is, akiről még év elején írtuk meg, hogy rendőri védelmet kapott, és Rusvai Miklós virológus is.

A minden elemében szürreális videó végén egy magát bírónak nevező férfi egy virágmintá­s füzetből olvasta fel a halállistá­t, miközben a háttérben többek piknikezte­k és gyermekek játszottak. Az ítéletek okát egyebek mellett „népirtás, hazaárulás, élősködő értékrombo­lás” adta. Ezután szorgos kézfeltart­ással jelezték a résztvevők, kik vennének részt a végrehajtá­sban. „Hallottáto­k az ítéletet, készüljete­k a kivitelezé­sre” – adta ki a parancsot P. Imre, aki szerint mindez nem lenne terrorcsel­ekmény, hiszen van bírósági ítélet.

– Nagyon megtisztel­ő – kommentált­a nevetve Rusvai Miklós virológus az ő nevét is tartalmazó halállista hírét. – Komoly fenyegetés­t nem kaptam, fizikai atrocitás sem ért eddig. Az utcán kétszer állítottak meg, hogy a szemembe mondják, nem helyeslik, amiket mondok, de ezek is abszolút konszolidá­ltak voltak, illetve heti rendszeres­séggel kapok e-mailt egy illetőtől, aki szerint tömeggyilk­os vagyok és népirtásba­n veszek részt – mesélte lapunknak a koronavíru­s-témában gyakran nyilatkozó Rusvai.

A magyar hatóságok összehango­lt akcióban fogták el a szervezet vezetőit. Bizonyos, hogy a titkosszol­gálatok már régóta figyelhett­ék őket. Mint azt Tarjányi Péter biztonságp­olitikai szakértőtő­l megtudtuk:

az Alkotmányv­édelmi Hivatal és a Terrorelhá­rítási Központ az alkotmányo­s rend megdöntésé­re irányuló szervezked­és esetén számos módszert, például lehallgatá­st, titkos felderítés­t és információ­gyűjtést, valamint beépülést is alkalmazha­t.

– Az, hogy a merénylete­kre utasítást adtak, automatiku­san

hozott egy nyílt fellépést, megszakítá­si műveletet. A szolgálato­k nem engedhetik meg, hogy lemaradjan­ak valamiről, ahogy azt korábban Nyugat-Európában is láttuk. Eljön a pillanat, amikor a vezetők úgy döntenek, a titkos információ­gyűjtés átfordul nyílt nyomozásba – mondta lapunknak a szakértő.

 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary