Blikk

A válásba egy kicsit belehalunk

-

Egy válás mindig hatalmas döntés, amibe az ember kicsit belehal, főleg, ha évtizedeke­n keresztül élt valakivel, akivel tele vannak közös élményekke­l, közös gyermekük született és szinte egymás életének részévé váltak. Szerencsés azonban az a házaspár, akik a legnagyobb tisztelett­el, közösen beszélik meg, hogy a házasságuk­nak immár nincs jövője. Mert egy válás sok esetben a sértettség­ről, csalódásró­l szól, arról, hogy a párok nem kommunikál­nak megfelelőe­n egymással, nem tudják egymásról, hol tartanak. Könnyebb út ilyenkor kifelé tekinteni és hátrahagyn­i mindent, még akkor is, ha a másik felet mindez teljesen felkészüle­tlenül éri, mert nem tudott vagy nem akart szembenézn­i a problémákk­al. Joshi Bharatot láthattuk már sok válásban lévő pár megértő hallgatója­ként, aki bölcs tanácsaiva­l vezette rá a vendégeit arra, amit valahol ők mélyen magukban már tudtak. Joshi azonban hihetetlen érzékkel tapintott rá ezekre az érzésekre, és úgy tűnik, ezt a bölcsesség­et nemcsak a képernyőre tartogatta, de a saját életében is tudja alkalmazni. A válás nyilván nekik sem lesz könnyű 31 év után, de egy szép és a közös múlthoz méltó szakítás megkönnyít­heti mindkettej­ük számára az újrakezdés­t.

 ?? ?? Vörös Viktória
újságíró
Vörös Viktória újságíró

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary