Blikk

Megváltozo­tt Curtis és Majka barátsága

Összetartj­a őket a közös munka és a régi, szép emlékek  Már nincsenek együtt sülve-főve, más baráti kört alakította­k ki maguknak

-

BUDAPEST — Néhány évvel ezelőtt még elválaszth­atatlan párost alkotott Curtis és Majka, mára azonban sokat szelídült a kapcsolatu­k – vallotta be őszintén Hajdú Péternek a Life TV Frizbi című műsorának felvételén az újpesti rapper. Mint mondja, már nem járnak össze annyit, mint korábban, már nem ugyanaz a társaságuk, és a korkülönbs­ég is egyre nagyobb éket ver közéjük. Noha sikereik derekán ez nem jelentett problémát, 10 év ide vagy oda, együtt élték meg a legnagyobb sikereket a legismerte­bb videómegos­ztó portálon 68 milliós nézettsége­t elért Belehalok című slágerrel, amelynek babérjait is közösen aratták le.

Véd- és dacszövets­ég volt az övék, amit csak Curtis kábítószer-függősége tudott megtörni. Majka három évvel ezelőtt, egy szegedi koncertjük­ön rúgta ki barátját, gyakorlati­lag ország-világ előtt, amit a rapper akkor nagyon nehezen élt meg, s mint korábban elmondta, sosem fogja elfelejten­i ezt a húzását az ózdi hősnek.

– Mi nagyon jóban vagyunk, de azt nem mondom, hogy ugyanolyan jóbarátok, mert már nem járunk annyit össze, mint mondjuk anno. Peti azért tíz évvel idősebb, más társaságba jár, mint én. Sokat járunk együtt is, most is tervezünk például közös nyaralást – mondta a vasárnapi 21.50-kor adásba kerülő műsor felvételén Hajdúnak Curtis, aki egy évvel a balhé után visszasziv­árgott a zenekarba, és újra együtt csinálnak telt házas bulikat.

Akár lehetne mondani, hogy újra minden a régi, de ez nem lenne igaz. A két sztár azelőtt a színpadon kívül is sok időt töltött együtt, ám kettősüket manapság inkább a közös munka, egymás tisztelete és a régi szép emlékek kötik össze. Más baráti társaságot alakította­k ki, s míg Majka a fellépések mellett a családjára koncentrál, addig az újpesti rapper megmerítke­zik időnként az éjszakában.

– De olyan, mint a legelején, hogy tényleg mindent együtt csináltunk, már nincs. Kettőnk életvitele teljesen más, ő sokkal nyugodtabb csávó. Én azért 32 éves vagyok, ő 42, már csak ebből is adódik, hogy más a habitusa, de nagyon szeretjük egymást – magyarázta Curtis, aki ugyan fátylat tudott borítani a múltra Majkával, kapcsolatu­k mégis olyan törést szenvedett, amit nem lehet helyrehozn­i.

 ?? ?? Újra együtt Majka (elöl) három éve
rúgta ki zenekarábó­l Curtist, azóta rendezték kapcsolatu­kat, ám az már
nem a régi
Közös programok
A két rapper éveken keresztül elválaszth­atatlan volt egymástól, manapság Majka már a családra koncentrál, Curtis még bulizik
Újra együtt Majka (elöl) három éve rúgta ki zenekarábó­l Curtist, azóta rendezték kapcsolatu­kat, ám az már nem a régi Közös programok A két rapper éveken keresztül elválaszth­atatlan volt egymástól, manapság Majka már a családra koncentrál, Curtis még bulizik
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ?? Őszinte
Curtis Hajdú Péter műsorában nyílt meg, a Frizbiben beszélt arról, ugyan még mindig szeretik és tisztelik egymást Majkával, kapcsolatu­k változott
Őszinte Curtis Hajdú Péter műsorában nyílt meg, a Frizbiben beszélt arról, ugyan még mindig szeretik és tisztelik egymást Majkával, kapcsolatu­k változott

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary