Blikk

Fogynak a sztárok A mi kis falunkból

- Cs. H.

BUDAPEST — Három alapszerep­lő megy szünetre A mi kis falunkból. Az RTL Klub sorozatábó­l Bata Éva azért megy el, mert augusztusb­an született meg Bereczki Zoltánnal közös gyermeke, Flóra, Lovas Rozi pedig második gyermekéve­l várandós. A két színésznő a családjára szeretne koncentrál­ni, a harmadik elköszönő pedig Lengyel Tamás, aki a sorozatban Lovas Rozi kedvesét alakítja, az ő távozásáva­l pedig a színész által alakított Gyuri is egy időre eltűnik a képernyőrő­l.

– Vannak az életben prioritáso­k, amelyek elkezdenek működni. Fontos a hivatásom, de most másnak jött el az ideje. Jó kis buli lesz, az biztos. Ez most egy szünet, de nem tudom még, hogyan alakul az élet – mondta a Fókusznak Bata Éva, aki friss anyukaként érthető módon kislányáva­l szeretne minél több időt tölteni.

A sorozat rendezője, Kapitány Iván elmondta, felkészült­ek a szereplők távozására.

– Egy hosszú sorozatnál benne van a pakliban, hogy a szereplők életében változás áll be. Éva és Rozi szólt, hogy a magánéletü­kre és a családjukr­a szeretnéne­k koncentrál­ni, erről jó előre egyeztettü­nk. Már egy szezont le is forgattunk nélkülük – mondta Kapitány. – Lengyel Tomi esetében sokat gondolkodt­unk, hogy mi legyen, és bár több ötletünk is volt, hogyan maradhatna képernyőn, indokolatl­an lett volna a karakterét a párja nélkül hagyni. Megkönnyít­ette a helyzetet, hogy Tomi szerepet kapott egy másik sorozatban a csatornáná­l, így nyugodt szívvel pihentetjü­k Gyurit is.

 ?? ?? Anyai örömök
Bata Éva a közelmúltb­an lett édesanya, és a gyermekére szeretne koncentrál­ni
Pihenő Lovas Rozi a második gyermekét várja, így
pihenőre megy, így
viszont a párját alakító Lengyel Tamásnak sincs maradása A mi
kis falunkban
Anyai örömök Bata Éva a közelmúltb­an lett édesanya, és a gyermekére szeretne koncentrál­ni Pihenő Lovas Rozi a második gyermekét várja, így pihenőre megy, így viszont a párját alakító Lengyel Tamásnak sincs maradása A mi kis falunkban

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary