Blikk

Survivor: kirakós játék ejtette ki Kabát Pétert

- Cs. H.

LAS TERRENAS — Egyre fogyatkozn­ak a celebek a Guazabara törzsben a Survivorbe­n, ugyanis péntek este Kabát Péternek kellett elhagynia a törzset. A focista egy ügyességi játékban maradt alul versenytár­saival szemben, így a Holtak szigetére került.

– A feladatnak az a része nagyon jól ment, amelyben az erőnlét volt a fontos, de a puzzle kirakása kifogott rajtam – mesélte Kabát. – Sosem játszottam vele, és bár az első pillanatba­n tudtam, hogy nem sikerül majd kiraknom, nem adtam fel. Megviselt, hogy véget ért számomra a küzdelem a Guazabaráb­an, de sportoló vagyok, nem estem kétségbe, tudtam, hogy még van esélyem visszatérn­i a Holtak szigetéről. Igazság szerint talán még jobb is, hogy így estem ki a törzsből, előttem egy nappal Bálintot kiszavaztá­k a többiek a törzsi tanácson. Az én nevemet sosem írta papírra egyetlen versenyző sem, a szövetsége­seim pedig egyszer sem árultak el, ennek örülök. Tudtam, hogy az új sziget sok nehézséget tartogat majd, de az feldobott, hogy Bálintot és Alexet újra láthatom.

 ?? ?? Elégedett Az egykori
focista csalódott, de annak örül, hogy nem a társai ejtették
ki a törzsből
Elégedett Az egykori focista csalódott, de annak örül, hogy nem a társai ejtették ki a törzsből

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary