Nem érdekel

Mindig úgy gondoltam, hogy újságíróként kutya kötelességem, hogy ne ragadjanak el az újságíró érzéseim, ne vigyenek el az első impulzusok, benyomások egy történéssel, emberi cselekedettel kapcsolatban. Tartottam is magam ehhez, amenynyire a képességeim engedik, mindig próbáltam a tettek mögé nézni, megtalálni azokat a lehetséges motivációkat, amelyek az embereket mozgatják, mielőtt cselekvésre szánják el magukat.

Bevallom: péntek este feladtam ezt a törekvésemet! Egyszerűen nem érdekel, hogy a kétéves kisfiát Olaszországban késsel megölő Katalin mit érzett, mire gondolt, mi játszódott le a fejében, amikor csak szúrt és szúrt és szúrt!

Erre nincs indíték, nincs magyarázat, nincs válasz! Vagy ha van is, tartsa meg magának!

Anyaként úgy gondolom: sok minden előfordulhat az életben (kedvezőtlen bírói döntés, hozzá nem értő gyámügyes, nehéz anyagi helyzet, kegyetlen férj stb…), de az, hogy a gyerekem ellen forduljak, az soha nem történhet meg.

Amennyire Katalin nem érdekel, az azonban annál inkább, hogy az a mosolygós szemű, babaillatú, szőke kisfiú az angyalok földjén kapja meg mindazt a szeretetet, törődést és boldogságot, amit az anyja egy késsel a kezében elrabolt tőle.