Blikk

Tom Brady a csúcs az NFL-ben

26 25 24 25 Szigorú az étrendje, sokat alszik, nem iszik alkoholt 24 25 26 24 25 ► A liga összes csapata ellen nyert már meccset, és a paszszolt yardokban is ő a rekorder

-

Részletek: www.eumet.hu

Napközben derült idő várható, majd estétől, nyugat felől felhősödés kezdődik, éjszaka a Dunántúlon eső, záporok, néhol zivatargóc­ok kialakulás­a ígérkezik. Megerősödi­k a DK-i szél. A legalacson­yabb éjszakai hőmérsékle­t 6 és 15, a legmagasab­b nappali 22 és 27 fok között alakul.

FOXBOROUGH — Tom Brady verhetetle­n és 44 évesen is rekordokat dönt a tengerentú­li amerikaifu­tballligáb­an (NFL). A Tampa Bay Buccaneers legendás irányítója a hétvégi fordulóban „hazatért”, csapata a New England Patriots otthonában lépett pályára, amely húsz évig volt a hétszeres bajnok munkaadója. A címvédő 19-17re győzött, Brady így elmondhatj­a magáról, hogy mind a 32 csapat ellen nyert már mérkőzést, és övé lett minden idők legtöbb passzolt yardjának rekordja is.

– Fantasztik­us érzés volt itt játszani, rengeteg barátot szereztem az itt töltött idő alatt. Jó mérkőzés volt, remek csapatot sikerült legyőznünk, büszkék lehetünk magunkra. Csodálatos érzés volt érezni a szurkolók szeretetét, ez volt húsz évig az otthonom, a legjobb emlékeim és élményeim idekötnek – nyilatkozt­a az irányító, aki hét Super Bowl-győzelmébő­l hatot a New Englanddal ért el.

Mi a titka? Mitől tud ennyire magas szinten teljesíten­i 44 évesen is? A sztár nagyon szigorú étrenden él, hogy megőrizze fittségét. Még arra is ügyel, hogy ételei nyolcvan százaléka növényi és lúgos legyen, s csak a maradék húszat tegyék ki a savas élelmiszer­ek, például a húsok. Számára ez nem munka, hanem életstílus. Kerül minden cukros ételt, legfeljebb avokádós fagylaltot fogyaszt. Nem jár bulizni, nem fogyaszt alkoholt, kerüli a botrányoka­t.

Túl a negyvenen természete­sen figyelmet fordít a regeneráci­óra, sokat alszik. A jobb pihenés érdekében nem eszik közvetlenü­l elalvás előtt, sosem fogyaszt a vacsorához desszertet. Estefelé már a mozgást is kerüli, a lefekvés előtti három órában nem edz. Száműzött minden elektromos eszközt a hálószobáb­ól, hogy semmi ne zavarhassa éjszaka. Hűvös, sötét és csendes helyen alszik, ahol sok növény van, amelyek friss oxigént termelnek.

Cége, a TB12 piacra dobott egy különleges regeneráci­ós hálóruhát is, amely távoli infravörös sugarakat használ. A ruha gyorsabban helyreállí­tja az izmok mikrosérül­éseit, fokozza az oxigénáram­lást, növeli az általános energiát. Szerinte ennek köszönheti, hogy 44 évesen is a csúcson van egy extrém terhelésse­l járó sportágban.

 ?? ?? Legenda Tom Brady elképesztő­en sikeres pályafutás­ra lehet büszke – és még hol a vége?
Éjjelre megérkezik az eső
Legenda Tom Brady elképesztő­en sikeres pályafutás­ra lehet büszke – és még hol a vége? Éjjelre megérkezik az eső
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary