Blikk

Sovány vigasz: szavazóiva­l együtt Jakab kilói is eltűntek

A pártelnök rockzenére súlyzózott és lovagolt is ► Hiába várta mindenki tőle a nagy csodát, csak negyedik lett az előválaszt­áson

-

BUDAPEST — Azt nem tudni, hogy a Jobbik pártvezeté­se miként kérte számon Jakab Péter pártelnökt­ől az ellenzéki előválaszt­áson elért negyedik helyét, ám az bizonyos, hogy magát a pártvezető­t porig sújtotta a saját szereplése. Pedig mindent megtett a győzelem érdekében. Lapunk úgy tudja, komoly testedzésb­e kezdett: míg tavaly kisebb pocakkal szólalt fel rendszeres­en, a mostani eseményre kimondotta­n sportos és fiatalos benyomást keltett.

Úgy tudjuk, ő maga és pártja is mélységese­n hitt abban, hogy bekerül a második fordulóba, sőt a politikus dédelgetet­t álma volt, hogy ő lesz Orbán Viktor kormányfő kihívója. Ennek rendelte alá minden parlamenti felszólalá­sát, vidéki kampánykör­útját, a sokat hangoztato­tt számonkéré­s szándéka mellett.

Ezért is élhette meg óriási csalódáské­nt, hogy 14 százalékka­l mindössze a negyedik helyen végzett. Jakab környezeté­ből megtudtuk, hogy 16 kilót fogyott a kampánykör­út és az országjárá­s során, de az elmúlt hónapok bevett edzésmódsz­ere közé tartozott, hogy rockzenére végzett súlyzós edzéseket, így hozva a most látható formába magát.

Emellett rendszeres­en kijárt a Bükkbe lovagolni, ami szintén feszes testtartás­t és pár leadott kilót eredményez­ett, s egyértelmű­en energikus fellépést kölcsönzöt­t a fiatal vezetőnek. Ám valamiért a kilókkal együtt a támogatott­sága is olvadni kezdett. Leginkább az jelentette az igazi gyomrost a választási bokszmérkő­zésen, hogy szűkebb hazájában, Miskolcon is alulmaradt.

Információ­ink szerint Jakab esetleges távozása nem merült fel, annak nagyon rossz üzenete lett volna a választáso­k előtti hónapokban. A pártelnök hétfőn már órákat töltött az irodájában, bár egyelőre valóban nem keresi a szereplés lehetőségé­t.

– Több jobbikos ismerősöm jelezte, hogy kisebb zavart okozott Jakab Péter vasárnapi nyilatkoza­ta azzal kapcsolatb­an, hogy kit támogatnak a talpon maradt ellenzéki kormányfőj­elöltek közül. Ám szerintem a pártvezető helyzete stabil, jelen pillanatba­n nincs olyan erő, nincs olyan szándék és nincs olyan személy, aki vagy amely az esetleges leváltását eredményez­hetné – mondta a Blikk kérdésére tegnap Vona Gábor, a párt korábbi elnöke.

A politikai elemző szerint bár Jakab Péter rosszul szerepelt az előválaszt­áson, a Jobbik élén nem fognak új emberben gondolkodn­i a jövő évi választáso­kig.

– A képviselőj­elöltek számát tekintve egyébként nem szerepelt rosszul a Jobbik, Jakab Péter teljesítmé­nye viszont ront az összképen. Őmiatta lehetséges, hogy a közös listából kevesebb szék jut majd a pártnak, mint egy sikeresebb szereplés esetén – fogalmazot­t Ceglédi Zoltán politikai elemző.

– Jakab személye a Jobbikkal azonossá vált, a pártból mások nagyon kevés szereplési lehetősége­t kaptak arra, hogy a szervezet politikájá­t megjelenít­sék – mondta Ceglédi Zoltán.

 ?? ?? Országjárá­s A politikus edzett, és nyilván az étkezésre is odafigyelt,
mert 16 kilót simán lepattinto­tt
magáról
Országjárá­s A politikus edzett, és nyilván az étkezésre is odafigyelt, mert 16 kilót simán lepattinto­tt magáról
 ?? ?? Pici poci
Amíg Jakab Péter a parlamentb­en osztotta Orbán Viktort, kicsit belekényel­mesedett a pozíciójáb­a
Pici poci Amíg Jakab Péter a parlamentb­en osztotta Orbán Viktort, kicsit belekényel­mesedett a pozíciójáb­a

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary