„Klári odafent örül most a díjamnak”

Lukács Sándor színművész

► A napokban kapta meg a Tolnay Klári-díjat, mit jelent önnek ez az elismerés?

Különösen sokat, hiszen megadatott nekem, hogy a díj névadóját személyesen is ismerhettem és dolgozhattam vele több hangjátékban és tévéjátékban is.

► Van is valami személyes emléke, ami azonnal eszébe jut?

Egyszer egy hosszabb jelenet után kávéztunk és megkérdezte, nem mondjuk-e öszsze délután a szöveget. Mondtam neki, hogy persze és fel is mentem a lakására. Ott aztán az egy órából három lett, olyan jót beszélgettünk. Azt gondolom, Klári odafent örül most a díjamnak, ami egyébként egy gerlét ábrázol, hiszen ez volt a kedvenc madara.

► A kezdetektől a Vígszínház tagja és évtizedek óta van a pályán. Meddig még? Amíg a testi és szellemi egészségem engedi. Ha észreveszem, hogy már vannak kihagyások, ott abba kell hagyni.

De most is 30 oldalas szöveget tanulok, készülök a Két pápa című előadásra. Jövőre kettős jubileumom lesz: 75 esztendősen, 50 éve leszek a pályán és a Vígszínháznál. Gondolom, lesz a színházban is egy kis megemlékezés, de otthon is bontunk egy pezsgőt.

► A fia modell lett, majd jött a kisunoka, az új generáció. Van, amit másképp csinál vele, mint a fiával? Tulajdonképpen örültem, hogy a fiam nem ezt a pályát választotta, hisz a tehetségen és az adottságon kívül jó adag szerencse is kell a színészethez. A szülők pedig a legjobbat akarják a gyerekeiknek, ezért féltettem volna. A kis Leó egy tündér, olvasok, énekelek, bohóckodok neki. A pandémia miatt rengeteg időt tölthettem vele, ez a fiamnál nem így volt. Amikor elmentem otthonról, még aludt, amikor hazaértem, akkor pedig már szintén, de amit nála kihagytam, az ő fiával pótolom.