Jövőre pont kerülhet az ügy végére
Lapunknak Berki ügyvédje, dr. Szkalka Tamás elmondta, Krisztián feleségét és Pamela férjét, Tóth Bencét is kihallgatta a bíróság tanúként.
– Erre azért volt szükség, hogy a bíróság felmérje, valóban indokolt-e az édesanya kérése mind a tartásdíj, mind a kapcsolattartás tekintetében. Megnézték a felek anyagi helyzetét, valamint az életkörülményeit is. Korábban már majdnem született egyezség a felek között, ám nem sikerült megállapodniuk. A cél az, hogy minél előbb pont kerüljön az ügy végére, ám idén erre már elég kis esély van – mondta az ügyvéd, hozzátéve, az ügy decemberben folytatódik, addig a felek közös felügyeleti joga áll fenn.