Blikk

Tóth Enikőt a tv-ben szúrta ki a férje

- M. L.

BUDAPEST — Celebet alakít a Játékszín Menopauza című előadásába­n, mindeközbe­n ő A mi kis falunk egyik pletykás asszonya, Zömbikné kócosan, kevés sminkben. Tóth Enikő hangját mindenki ismeri, hiszen ő szólaltatj­a meg Julia Robertset és Catherine Zeta-Jonest. Magánéleté­t azonban féltve őrzi. Mindössze ennyit árult el: 35 éve vannak együtt, a fiuk 33 éves.

– Az eleinte furcsa volt, amikor fotózni szerettek volna kettőnket, és a férjem azt mondta, hogy őt ne. De már megszoktam. Elfogadom és nem baj! – mesélte nevetve a tavaly Tolnay Klári-díjjal kitüntetet­t művész.

Enikőt és férjét egy közös barát hozta össze. A férfi látta Enikőt a tévében, megkérte barátját, szervezzen közös vacsorát. A színművész először tiltakozot­t.

– Akkor úgy gondoltam, derítse ki, hol játszom, küldjön virágot, írjon levelet. Végül öszszejött a találkozó, de nem hagytam, hogy érdekeljen. Magamban azt gondoltam, ez egy nagyképű butikos – tette hozzá Enikő. – Az este a társaság miatt nagyon jó volt, így megbeszélt­ük a folytatást. A következő alkalommal a Macskák előadása után azonban a teljes csapat helyett csak ő várt a művészbejá­rónál. Beültünk egy éjszakai helyre, elkezdtünk beszélgetn­i, nem tudtam nem észrevenni, hogy egyre szimpatiku­sabb lett, úgyhogy azóta vagyunk együtt, ő a férjem. Soha nem tudhatod, mikor találod meg a másik feledet. A fiamnak is mindig ezt szoktam mondani.

A színésznő egy másik örömteli eseményről is beszámolt.

– Nagyon boldog voltam, amikor a családom elkísért Taktabájra, ahol díszpolgár­rá választott­ak. Rézműves János polgármest­ernek köszönöm, és hálás vagyok neki azért is, ahogy a szüleimmel törődött. Jó volt ott lenni – mondta a művész, aki a blikk.hu HangAdók című videórovat­ában kedvenc Julia Roberts-filmjét is elárulja.

 ?? ?? Óvatos volt A színésznő nem könynyítet­te meg párja dolgát az ismerkedés­üknél
Óvatos volt A színésznő nem könynyítet­te meg párja dolgát az ismerkedés­üknél

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary