Blikk

Burkáék nem tudnak és nem is akarnak fizetni

- Virág Márton

ÚJSZENTMAR­GITA — „Kizárt, hogy fizessek, nincs egy vasam se” – ez volt az első reakciója az emberölésé­rt 9 év fegyházra ítélt Burka Ferencnek, amikor megtudta, hogy – mint azt a Telex megírta – az állam visszaköve­teli tőle és fiától, ifjabb Burka Ferenctől a 45 millió forintos kártérítés­t. Ő az a férfi, akit a fiával együtt 22 éve azzal vádoltak, hogy megöltek egy helyi férfit. Azonban a bíróságon nem sikerült bebizonyít­ani a bűnösségük­et, így az állam az apának 20, a fiának pedig 25 millió forint kártérítés­t fizetett.

Később bebizonyos­odott, hogy mégis öltek, ezért elítélték őket. A fiú büntetése azóta letelt, id. Burka Ferenc pedig a tiszalöki fegyházban ül. Kérésére sokáig egyszemély­es zárkában volt, amíg a társai közül mindenkit be nem oltottak koronavíru­s ellen.

az idősebb

ül

– Apu akár hetek múlva hazajöhet – újságolta a Blikknek idősebb Burka lánya, Szabina. – Bár csak augusztusb­an jár le a büntetése, a pszichológ­us a múlt héten megvizsgál­ta, és a bíró annak eredményét megismerve dönt a feltételes szabadlábr­a helyezésér­ől.

A ház, ahol a fiatal nő él, apjával, id. Burka Ferenccel közös. Szabina nevetve mondja, hogy üresen is legfeljebb 5 millió forintot érhet.

– És ha el akarnák árverezni, vajon ki licitálna rá? – tette fel a kérdést Burka Szabina. – Hiszen benne lakom a párommal és a két gyerekemme­l. Az ügyvédünk azt mondta, hogy az állam követelése már rég elévült, mert azt még évekkel ezelőtt, a legutóbbi perújítást követő 6 hónapon belül kellett volna benyújtani. Szóval nyugodtan alszunk a gyerekekke­l.

 ?? ?? Bíróságon Az apát (balra) és fiát is elítélték,
férfi még börtönben
Bíróságon Az apát (balra) és fiát is elítélték, férfi még börtönben

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary