Európából érkezett a vérfrissítés
Sergio Leone filmes generációk példaképe, a westernrajongók Messiása. A nevezetes Dollár-trilógiájával beírta magát műfaj történetébe. Quentin Tarantino a filmtörténet legnagyobb teljesítményének tartja az 55 éve készült A Jó, a Rossz és a Csúfot, és pers
A hatvanas évek elejére az amerikai western leszálló ágba került. Képtelen volt a megújulásra, csak önmagát ismételte, legföljebb csak a csomagolás lett drágább (pl. A Vadnyugat hőskora, 1963). A változás szele a nagy víz túlpartjáról, Európából érkezett. Az olasz filmesek mindig is híresek voltak arról, hogy rugalmasan követik a filmdivat változásait. Az (ál)történelmi filmek lecsengésével került az érdeklődés középpontjába a western. Kuroszava Akira A testőr (1961) című szamurájfilmje adta az ötletet Sergio Leonének, hogy a történetet vadnyugati környezetbe helyezze át. Egészen pontosan a mexikói határvidékre, amelyet az amerikai western addig meglehetősen elhanyagolt, legföljebb csak olcsó, másodvonalbeli produkciók némelyikében jutott szerephez. Pedig kevés izgalmasabb, veszélyesebb helyszín létezik ennél, a maga kiismerhetetlen terepviszonyaival, az forrongásban lévő területeivel ideális működési terepet jelentett a banditák és törvényen kívüliek számára.
A történet hőse is merőben új figura , a teljesen kívülálló magányos névtelen, akinek nincs múltja és jövője, aki már a megjelenésével is elüt a műfaj hagyományos hőseitől. De nemcsak a megjelenésében, a módszereiben és céljában is eltér tőlük, hiszen ő nem rokonszenvből, segítőkészségből vállal föl egy ügyet, a pénzszerzés vezérli. Az Egy maréknyi dollárért (1964) szakadt, elhanyagolt külsejű, ám gyorskezű hősét is az aranyszállítmány érdekli, a megszerzése érdekében ugrasztja össze a határmenti városkát terrorizáló két ellenlábas bandát. A film hatalmas sikere arra ösztönözte Sergio Leonét, hogy tovább kalandozzon a témában, így született meg a film két laza folytatása.
A Pár dollárral többértben (1965) két fejvadász pályázik a börtönből megszökött bandita fejére, miközben az ki akarja rabolni az El Paso-i bankot. A Jó, a Rossz és a Csúf ban (1966) megint csak az arany áll a három főszereplő vetélkedésének középpontjában. A trilógia filmjei részről részre javulnak, ahogy Leone egyre magabiztosabban fogja a gyeplőt, egyre több pénzből gazdálkodik. A stílusa, látványvilág kibontása, a színészvezetése is mind kiforrottabb, mintegy előkészítve, megalapozva az utat a téma betetőzéséhez, a Volt egyszer egy vadnyugathoz. Az elbeszélés és a realizmus keretei már-már mitikus, költői látomássá bővültek, amelyeket ironiával, fekete humorral és erőszakkal fűszerezett. „Összességében a Dollártrilógia a latin-olasz populáris kultúra szellemében értelmezi át az amerikai nyugat mítoszát és a western konvencióit” (Berkes Ildikó). Mérföldkő lett a vadnyugati film történetében, kihatással volt az amerikai és az olasz westernre.