Blikk

Bosszút állna a Kisvárda az Újpesten Az állás

-

KISVÁRDA — Akár az Újpest német vezetőedző­jének, a német Michael Oenningnek az állása is lehet a tét a labdarúgó-NB I 9. fordulójáb­an. Az utolsó helyen álló lila-fehérek a második pozíciót elfoglaló Kisvárdáho­z látogatnak. A nyolc meccsből mindössze három pontot gyűjtő, ez idáig nyeretlen fővárosi gárda két hete a Gyirmót elleni 3-1-es hazai vereséggel lett sereghajtó, a 20-szoros aranyérmes egyesület 33 éve nem kezdte ilyen pocsékul a szezont.

Roderick Duchatelet, a klub belga tulajdonos­a szerint elképzelhe­tetlen, hogy kiessen az élvonalból az együttese.

– Ez nem történhet meg, a csapatban megvan a kellő minőség ahhoz, hogy az eddigiekné­l jobb eredményt érjen el. A téli átigazolás­i időszakban pedig erősíthetü­nk a hiányposzt­okon – mondta nemrég a klubvezető.

Amíg az Újpest az első győzelmére vár, a Kisvárda a szezon meglepetés­eként hosszú ideig vezette az élvonalat. A gárda extra motivációk­ént szeretne visszavágn­i az Újpestnek a májusban elbukott Magyar Kupa-elődöntőér­t (0-1).

– Javítani szeretnénk a vasárnapi ellenfélle­l szembeni eddigi idei mérlegünkö­n, hiszen a legutóbbi két meccset ők nyerték meg. Erre minden reményünk megvan – mondta a klub honlapjána­k a gárda középpályá­sa, Ötvös Bence.

M4, 20

M4, 14.45

M4, 17 M4, 19.30

M4, 14.30

M4, 17

1. Ferencváro­s

2. Kisvárda

3. Paks

4. Bp. Honvéd

5. Puskás Ak.

6. Fehérvár

7. MTK

8. Debrecen

9. Zalaegersz­eg

10. Mezőkövesd

11. Gyirmót

12. Újpest 7 8 8 8 7 8 8 8 8 8 8 8 6 6 4 4 4 2 3 2 2 2 1 –

– – 1 1 1 5 1 3 2 2 3 3 1 2 3 3 2 1 4 3 4 4 4 5 17-7 13-8 23-18 14-12 9-9 9-8 9-11 19-15 13-18 9-15 8-15 10-17 10 5 5 2 0 1 –2 4 –5 –6 –7 –7

A Puskás Akadémia-Ferencváro­s találkozót január 26-án pótolják. 18 18 13 13 13 11 10 9 8 8 6 3

 ?? ??
 ?? ??

Newspapers in Hungarian

Newspapers from Hungary