Veszteségek
Nyolc éve történt. 2013 októberében Szalai
Ádám a magyar foci történetének legőszintébb monológjában elmondta, hogy mi a futballunk legnagyobb gondja:
„Mondjatok nekem egy olyan toptehetséget, akit az elmúlt tíz vagy húsz évben ez a magyar labdarúgás kinevelt. Miből lehet egy csapatot összerakni?”
Azóta két Eb-re is eljutott a gárda. Igaz, ehhez a résztvevők létszámának 24-re emelése és irtózatos szerencse is kellett. Ráadásul a valóság mindkét esetben gyorsan kijózanította a drukkereket, 2016-ban egy andorrai vereség, most Albánia árazta be a válogatottat. Hiába ömlenek százmilliárdok a futballunkba, hiába van minden falunak új stadionja, és hiába virágoznak a taóból a fociakadémiák. Most, nyolc évvel később Marco Rossi még mindig ugyanazt mondja, mint 2013-ban Szalai:
„Míg Albánia négy topligás futballistát cserélt be ellenünk, addig nekünk a keretben összesen van ennyi, így tiszta sor, hogy nem mi vagyunk a meccs esélyesei.”
Nem az a baj, hogy kétszer is kikaptunk Albániától, hanem az, hogy elvesztegettünk még nyolc évet és újabb százmilliárdokat...